Bankrablási kísérlet Letenyén

Vágólapra másolva!
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a bank alkalmazottaitól megijedve viccnek próbálta feltüntetni rablási kísérletét a Zala megyei Letenyén.
Vágólapra másolva!

A magát parókával és napszemüveggel álcázó férfi kedden délután három óra körül fegyverrel a kezében lépett be a Kereskedelmi és Hitelbank letenyei fiókjába, és az alkalmazottaktól a pénzt követelte. A bank alkalmazottai azonban nagy lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve húzni kezdték az időt, többen a hátsó irodákból is kijöttek, hogy szóval tartsák a rablót, amíg az időközben megnyomott rendőrségi riasztó jelzésére megérkezik a segítség. A férfi, látva hogy szorult helyzetbe került, levette szemüvegét és parókáját, majd közölte hogy csak viccelt és elmenekült a helyszínről. A kiérkező rendőrök a személyleírás alapján rövid időn belül elfogták a viccelődő rablót.

A lispeszentadorjáni férfi elismerte hogy ő próbálkozott a letenyei bankban, még a fegyvere is előkerült, amiről kiderült hogy csak egy játék pisztoly.