Németkér összefogott a romák ellen

Vágólapra másolva!
Csaknem porig romboltak a Tolna megyei Németkér lakosai egy házat csütörtökön este, mert annak tulajdonosa egy roma családnak akarta eladni az épületet. A paksi romos épületből kiköltözni kényszerült romákat nem szívesen fogadják a környező településeken, a hétvégén tüntetésre készülnek ellenük.
Vágólapra másolva!

A Roma Polgárjogi Alapítvány szerint életveszélyes helyzetbe kerültek azok a paksi romák, akik lakhatatlanná vált lakásuk lebontása miatt két hete sátrakban laknak. A környékbeli községek lakói viszont tüntetést szerveznek, hogy megakadályozzák a romák beköltözését. Az egyik roma családnak felajánlotta megvásárlásra a házat a németkéri férfi csütörtökön. Amikor azonban a faluban megtudták, hogy egy roma család költözne be, a falu szinte teljes lakossága összegyűlt és elkezdték lerombolni az épületet. Németkéren a rendőröknek kellett rendet teremteni, kiérkezésükkor ugyanis a helybeliek már lebontották a tetőt és az ablakokat, és ajtókat kezdték szétzúzni.

Fülöp János, a faddi önkormányzat képviselője, a tüntetés főszervezője elmondta: szombaton reggel Faddról, Dunaszentgyörgyről, Gerjenből és Pusztahencséről várhatóan 500 ember vonul a polgármesteri hivatal elé, és követelni fogják, hogy Paks saját hatáskörében oldja meg a romák elhelyezését.