Ma döntenek az MTV elnöki pályázatáról

Vágólapra másolva!
Az MTV kuratóriumának új elnöksége csütörtökön délelőtt összeül. Várhatóan ekkor döntenek arról is, mi legyen az MTV-elnöki pályázat sorsa. Elképzelhető, hogy visszavonják a kiírást. A Legfőbb Ügyészség továbbra sem döntötte még el, hogy bírósághoz fordul-e.
Vágólapra másolva!

Az MTV kuratórium csütörtöki elnökségi ülésén a napirendi pontok között szerepel az MTV elnöki posztjára kiírt pályázat sorsa is. Az [origo] információi szerint elképzelhető, hogy az elnökség visszavonja a kiírást, és új pályázatot ír ki.

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) január 22-én mondta ki, hogy megszűnt a Magyar Televízió közalapítvány kuratóriumi elnökségének megbízatása. A LÜ törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva, az elnökség tavaly december 5-i határozatát vizsgálva hozta meg döntését Ékes Ilona, a Magyar Nők Világfóruma által a kuratóriumba delegált tag kérésére.

A médiatörvény szerint ugyanis, ha az elnökség "nem tud az összes tag kétharmados többségével javaslatot tenni a műsorszolgáltató elnökének személyére és ugyanilyen szavazataránnyal új pályázat kiírásáról sem tud dönteni a pályázat beadási határidejétől számított harminc napon belül, megbízatása megszűnik". A kuratóriumi elnökség december 5-én csak az új páláyzat kiírásáról döntött, de nem írta ki magát a pályázatot.

A médiatörvény szerint a kuratórumi elnökség megbízatásának megszűnése után az Országgyűlés 30 napon belül új elnökséget választ. Az új testületbe a régi tagok nem jelölhetők. Az ellenőrző testület ugyanakkor nem adott igazat az ügyészségnek, érvényes bírósági határozat hiányában pedig az MDF és az SZDSZ régi tagokat delegált az új testületbe.

A Legfőbb Ügyészség ugyanakkor még mindig nem döntött arról, hogy a bírósághoz fordul-e az ügyben. Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az [origo]-nak azt mondta: változatlanul fenntartják korábbi álláspontjukat az ügyben. "Az ügyészség az esetleges jogi lépések megtétele előtt megvárja az új kuratóriumi elnökség döntését és ezt követően határoz" - tette hozzá a szóvivő.

A kuratóriumi elnökség már a harmadik elnöki pályázatot írta ki, várhatóan azonban ezt visszavonják. Így elnököt legkorábban április végén, május elején választhatnak a köztévében.