A manchesteri Paterson Intézet rákkutató központjának kutatói génterápiás eljárásnak vetettek alá olyan fehérvérsejteket, amelyek előrehaladott állapotban lévő bélrákos betegekből származtak. Az eljárás célja az volt, hogy felerősítsék a fehérvérsejtek azon képességét, hogy felismerjék és elpusztítsák a tumorsejteket.
A rákos folyamatok elleni küzdelem első lépése, hogy az immunrendszer felismerje a rendellenes működésű tumorsejteket. A fertőzéseket kiváltó kórokozóktól eltérően azonban a tumorsejtek a szervezet saját sejtjei, hasonló genetikai aktivitást mutatnak, így nem könnyű felismerni őket.
A brit kutatók 10 páciensből vettek vérmintát, amelyből izolálták az immunrendszer működésében kulcsszerepet betöltő T-limfocitákat. Az elkülönített sejteket ezután genetikailag módosították - a hozzáadott gén hatására a sejtek tumorsejtek iránti érzékenysége és "harcképessége" megnőtt. Mind a 10 páciens módosított sejtjei "erőteljes tumorellenes aktivitást mutattak" - számolt be az eredményekről a BBC.
Robert Hawkins professzor, a kutatások vezetője a BBC-nek elmondta: az eljárás a kísérleti időszakban végig működőképesnek bizonyult, az igazi próba azonban az lesz, amikor nem laboratóriumi körülmények között, hanem klinikai próbák során alkalmazzák majd a módszert. A próbákat már jövőre szeretnék megkezdeni.
A részletes beszámoló a British Journal of Cancer c. szaklapban jelent meg (T lymphocytes isolated from patients with advanced colorectal cancer are suitable for gene immunotherapy approaches - a cikk kivonata díjmentesen elérhető).