2 milliárd forint a magyar kultúra digitalizálására

Vágólapra másolva!
A kulturális értékek digitalizálásának elősegítése céljából 2,1 milliárd forintos együttműködési megállapodást kötött a kulturális és az informatikai tárca. Így például mindenki számára hozzáférhetővé válhatnak a digitális formában átörökített régi filmek, tévé- és rádiófelvételek.
Vágólapra másolva!

"A XXI. században az a feladat, hogy könnyebbé tegyük a digitális eszközök, az új technológia, az informatika használatát, az információ áramlását" - fogalmazott Kovács Kálmán informatikai miniszter a megállapodás aláírásakor, hozzátéve: "A személyi számítógép és az internet világa a kultúra újfajta megőrzésének világa lesz, és a digitális technika lesz az értékek legfőbb közvetítője és megőrzője". Kovács Kálmán elmondta, hogy a program elindításához fedezetként szolgáló 2,1 milliárd forint a tárca idei költségvetésében jelenik meg, de a megvalósítás két évre, a jövő és az azt követő évre is áthúzódik.

A megállapodás célja, hogy segítsék az intézményekben lévő kulturális értékek digitalizálását, mindenki számára hozzáférhetővé tegyék a már digitális formában tárolt értékeket, és egységes rendszert kínáljanak a sokféle webes kulturális tartalomnak - mondta Hiller István kulturális miniszter, aki kiemelte: a hosszú távú együttműködéssel megvalósuló program teret ad a kulturális szakemberek informatikai képzéséhez és a kulturális intézmények szélessávú internetellátottságának biztosításához is. Hiller István közölte: a 2,1 milliárd forintból idén 1,5 milliárd forintot osztanak ki. A program keretében 350 millió forintot lehet majd száz magyar film digitalizálására fordítani. Ezek a Nemzeti Audiovizuális Archívumba (NAVA) kerülnek.

A kulturális miniszter szerint a most elindítandó program újfajta kutatási módokat is lehetővé tesz, ráadásul csökkenheti a vidék és a főváros kultúrája közti szakadékot. A világban működő magyar kulturális intézetek egységesen jelenhetnek meg a világhálón, elkészülhet a fővárosi állatkert gyűjteményének digitális bemutatása, műemléki fotóarchívumot állíthatnak össze. A kulturális tárca és az informatikai együttműködésével útjára indított programban elektronikus könyvtári katalógus is helyet kaphat, a Magyar Mozgókép Közalapítvány közreműködésével filmes adatbázist állíthatnak össze, az online színházi videotár újfajta színházi repertoárt alakíthatna ki, de az egykoron felvett rádiós és televíziós műsorok is egységes rendszerbe kerülve őrződhetnének meg - sorolta. A program keretében jön létre a Nemzeti Digitális Adattár (NDA) - mondta. Hiller István megfogalmazása szerint a kormányprogram kulturális fejezetének meghatározó pontja valósul meg.

Az együttműködési megállapodást a kulturális és az informatikai miniszter nemcsak papíron tollal, de elektronikus formában is aláírta.