Vágólapra másolva!
Újabb egykori magyar válogatott labdarúgó szerződött edzőként erdélyi csapathoz. Tavaly Détári Lajos trenírozta a román másodosztályban szereplő FC Bihor együttesét, ám a hajdani világválogatott középpályás néhány hét után otthagyta a nagyváradi kispadot. Most Kiprich József megy Romániába edzősködni, aki a második vonalban vitézkedő Szatmárnémeti, hivatalos nevén az Olimpia Satu Mare gárdájának szakmai munkáját fogja irányítani.

Az egykori tatabányai gólvágó egyelőre még csak szóban egyezett meg a szatmári vezetőkkel, ám Kiprich az [origo] érdeklődésére elmondta: a szerződés aláírására jövő héten kerül sor.

"Nem igazán ismerem leendő csapatomat, így azt kell mondanom, ez ugrás lesz a sötétbe, de remélem, a végén fényes sikert ünnepelhetünk, ami a feljutást jelentené az élvonalba" - mondta Kiprich, majd hozzátette: "Az együttes tavaly az ötödik helyen végzett a bajnokságban, ám most a vezetők, akikben hihetetlenül lelkes embereket ismertem meg, egyértelműen a felkerülést tűzték ki célul. A pályaedzőm egy magyar fiatalember lesz, aki tökéletesen ismeri a csapatot, hiszen tavaly is ő látta el ezt a posztot. Szerencsére csak augusztus 23-án kezdődik a bajnokság, így legalább lesz időm megismerni a játékosokat, amihez szerintem minimum három hét szükséges is. Ezt követően a hiányposztokra is fény derülhet."

"Egyelőre egyedül, a család nélkül megyek Szatmárnémetibe, ugyanakkor megkönnyíti a helyzetemet, hogy a városban és környékén rengeteg magyar ember él. A másodosztályt egyébként három csoportra osztották, így a legmesszebb lévő ellenfelünk pályája is 400 kilométerre lesz. A vezetőkkel szóban már megállapodtam, és abban maradtunk, hogy amennyiben minden rendben lesz, a jövő hét elején aláírom a szerződést."

Bánki József