Vágólapra másolva!
Az Országos Cigány Önkormányzat több képviselője is igényelt és kapott támogatást tavaly Farkas Flórián elnöki keretéből. Az OCÖ gazdálkodásáról Horváth Aladár vitatott körülmények között leváltott elnök által készíttetetett jelentés szerint a Farkashoz intézett beadványok egy részét ugyanaz az ember írta, csak más és más néven - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az OCÖ Farkas Flórián - a Lungo Drom vezetője, a Fidesz parlamenti képviselője - elnöksége alatti gazdálkodását Horváth Aladár - vitatott körülmények között leváltott elnök - kezdeményezésére vizsgálták. Horváth a közelmúltban eljuttatta a jelentést a kormányhoz: Kiss Péter kancelláriaminiszter közreműködésével Medgyessy Péterhez fordult. A leváltott elnök azt kérte a miniszterelnöktől, kezdeményezzen vizsgálatot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál - írja a Népszabadság.

A lap ismerteti az előző évi gazdálkodásról készített jelentést, amely szól az OCÖ által életre hívott Szociális Építő Kht.-nál tapasztalt "kirívó szabálytalanságokról". A vizsgálat többek között megállapítja, hogy Farkas Flórián elnöki kerete 2002-ben 24 millió forint volt, ám - a jelentés szerint - összesen 36 millió forintot osztott szét. (A kisebbségi önkormányzatok eredetileg a kulturális, oktatási autonómia kiteljesítésére jöttek létre, és elméletileg nem adhatnak segélyt - írja a lap.)

A vizsgálat szerint az elfogadott kérelmek között sok szemmel láthatóan egyazon kézírással, de más néven írt vagy akár aláírás nélküli beadvány is van. "Sok esetben megállapítható, hogy ugyanazon szövegszerkesztővel, betűtípussal és még szövegében is ugyanazon kérelemre fizetnek, csak más-más névre" - áll a jelentésben. A beadványokon néha még a kérelmező lakcíme sem volt feltüntetve, de ez nem jelentett gondot: az önkormányzat kiderítette az illető lakóhelyét, és elküldte a pénzt.

A Szolnokon élő Farkas Flóriánhoz feltűnően sok kedvezően elbírált beadvány érkezett Szolnokról és a megye más településeiről. Az országos önkormányzat több képviselője is indokoltnak tartotta, hogy - betegségre vagy lakásépítésre hivatkozva - segélykérelemmel forduljon Farkashoz.

A vizsgálat szerint az országos önkormányzatban többszörösen megsértették a számviteli fegyelmet és a bizonylati rendet. Farkas Flórián már több alkalommal is visszautasította a pénzügyi vádakat, és az országos önkormányzat nehezen áttekinthető gazdasági helyzete miatt Horváth Aladárt tette felelőssé. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt közölte, hogy eddig sem a miniszterelnök, sem a kormány nem adott utasítást az OCÖ gazdálkodásának vizsgálatára - írja a Népszabadság.