Vágólapra másolva!
Lassan véget ér az uborkaszezon az európai labdarúgásban, hiszen már javában zajlanak a BL selejtezői, és nemsokára a német és a francia pontvadászat is elkezdődik. Az elmúlt hét fő eseménye az Arany-kupa volt, amelyet Mexikó nyert meg. Az El Tri gólt sem kapott a tornán, nem csoda, hogy világválogatottunkban két védője is helyet kapott. Két focistával képviselteti magát a Hamburg is, amely a német ligakupában nagy emglepetésre felülmúlta a Bayern Mücnhent.
Roman Weidenfeller (német, Borussia Dortmund): Egy hét alatt nagyot fordult a világ a dortmundi portás körül, hiszen a Stuttgart elleni Ligakupa-elődöntőn csak cserekapus volt, ám Jens Lehmannt kiállították, és Wiedenfeller első feladata az volt, hogy kivédjen egy tizenegyest, amit teljesített is. Később pedig Lehmann eladásával ő lett az első számú hálóőr a BVB-nél.
Carlos Bocanegra (amerikai): Az amerikai válogatottnak nem sikerült megvédenie címét az Arany-kupán, mivel az elődöntőben hosszabbításban vereséget szenvedett a brazil olimpiai válogatottól, de ez legkevésbé a csapat védőjén, Bocanegrán múlott. A bekk ugyanis rendkívül gólerősnek bizonyult, az elődöntőben és a bronzmeccsen Costa Rica ellen is eredményes volt.Rafael Márquez (mexikói): A nemrégiben a Barcelonába igazolt középhátvédnek egy félidő is elég volt ahhoz, hogy bekerüljön a hét álomtizenegyébe. A játékos a Costa Rica elleni elődöntőn a kezdő tizenegyben kapott helyet, és nem csak védőfeladatát látta el tökéletesen, hanem ő szerezte csapata első találatát is – majd térdsérülése miatt a szünetben lecserélték.Ricardo Osorio (mexikói): Mexikó együttese elsősorban egészen kiváló védelmének köszönhette, hogy megnyerte az Arany-kupát, hiszen az El Tri az egész torna során egyetlen gólt sem kapott. Ráadásul a világklasszisnak tartott Márquez csak egy félidőt játszott az egész viadalon, így az eredetileg csak tartalékként nevezett Osorio került a kezdő tizenegybe, aki a gárda egyik legjobbjának bizonyult az elődöntőben és a fináléban is.Christian Rahn (német, Hamburger SV): A német ligakupa elődöntőjében a Hamburger SV nem kis meglepetést okozott azzal, hogy ha csak tizenegyesekkel is, de kiverte a szuperfavorit Bayern Münchent. A hamburgiak egyik legjobbja a meccsen a balhátvéd Rahn volt, aki két gólpasszal hívta fel magára a figyelmet – nem rossz teljesítmény egy olyan focistától, aki nemrég még távozni akart a klutból, mivel kevés játéklehetőséget kapott.
Kaká (brazil): Az Arany-kupán szereplő brazil oimpiai válogatott legnagyobb sztárja kétségtelenül Kaká volt, hiszen ő tavaly a világbajnokságon szerepelt csapatban is játszott. A Sao Paulo középpályása a torna második felére jött bele a játékba, az elődöntőn gólt szerzett, majd jelentős érdemeket szerzett a győztes találatban is, és a fináléban sem lehetett rá panasz.Mahamadou Diarra (mali, Olympique Lyon): A francia szezon hagyományosan a bajnok és a kupagyőztes összecsapásával kezdődik, amit Bajnokok Kupájának neveznek. A hét végén a bajnoki címvédő Lyon ennek keretében 2-1-re verte az Auxerre-t, és a meccs egyik legjobbja a lyoniak középpályása, Diarra volt, aki amellett, hogy gólt szerzett, rengeteg labdát gyűjtött, és nagyot sokat robotolt.Dusan Kerkez (bosnyák, Leotar Trebinje): A bosnyák együttes története során előszöür indulhatott a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és az első akadályt sikerrel is vette: a luxemburgi CS Grevenmacher ellen hazai pályán 2-0-ra nyert, és ezzel továbbjutott. A meccs hőse a hazaiak középpályása, Kerkez volt, hiszen ő szerezte a Leotar mindkét találatát.Markus Johannesson (svéd, Örgryte IS): Az Örgryte gárdája stabil középcsapatnak számít a svéd pontvadászatban, így a múlt héten kisebb emglepetést keltett, hogy az együttes hazai pályán simán verte a bajnoki címre törő AIK Stockholmot. A 3-1-es diadal elsősorban a középpályásnak, Johannessonnak volt köszönhető, aki kétszer is bevette a fővárosiak kapuját.
Bernardo Romeo (argentin, Hamburger SV): A hamburgi együttes jó úton halad afelé, hogy ismét meghatározó csapata legyen a Bundesligának, és ezt a Bayern München elleni Ligakupa-elődöntő is mutatta. A találkozón a HSV argentin támadója, Romeo kétszer is bevette Oliver Kahn hálóját: előbb egy közeli fejessel, majd pedig egy távoli bombával mattolta a hálóőrt.Christian Giménez (argentin, FC Basel): A svájci pontvadászatban már három fordulót is lejátszottak, és az élen az FC Basel áll, amely eleddig még csak pontot sem veszített. Ez nagy részben köszönhető a gárda támadójának, Giméneznek, aki a múlt heti két bajnokin három gólt ért el: a Young Boys ellen egyszer, a Neuchatel Xamax ellen pedig kétszer talált be.