A tanárok bosszantása miatt járt iskolába a Nyugati téri robbantó

Vágólapra másolva!
A Nyugati téri robbantóra, T. Tamásra tanárai úgy emlékeznek: sokat lógott, amikor mégis bement az iskolába, csak a számítógépek és a tanárok bosszantása érdekelte. T. Tamás egyik tanára azt mondta: a fiúval édesapja öngyilkossága után kezdődtek a bajok. A helyiek közül többen azt állították, hogy piromániás a fiú, aki a közeli homokbányába járt robbantgatni.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Az iskola, ahonnan kicsapták T. Tamást Fotók: Barakonyi Szabolcs

T. Tamás egykori szakközépiskolájának igazgatója az [origo] tudósítójának elmondta: a fiú különc, az iskolából sokat lógó diák volt. Egyszer megfogalmazta, csupán két dolog miatt jár be az iskolába: a számítógépek miatt és azért, hogy bosszantsa a tanárokat - emlékezett az igazgató.

Nehezen lehetett őt kezelni, sokszor befelé forduló volt, néha viszont hangoskodott. Egy másik tanár, aki kiskora óta ismerte T. Tamást, elmondta: a fiúval édesapja öngyilkossága után kezdődtek a bajok. Ezt megerősítette a nagykátai általános iskola igazgatója, Puskás Ottó is, aki hozzátette: a fiú deviáns, de jó fejű, okos gyerek volt.

Képek a robbantás helyszínérőljavascript:open_doc('http://www.origo.hu/galleries/Robba2003825171915/index2.html',500,440)Előzetes letartóztatásba kerül a Nyugati téri robbantó/itthon/20030826kedden.html

A szakközépiskola igazgatója szerint akkor kellett volna sokat beszélgetni vele, amikor a családi tragédia történt, ez azonban elmaradt, mert az apa öngyilkosságát az édesanya sem tudta feldolgozni. T. Tamás egy évet a szakközépben, aztán egy évet a szakmunkásképzőben töltött, idővel azonban mindkettőből eltanácsolták. A tanári kar úgy tudja, ezután budapesti és szolnoki iskolákban folytatta tanulmányait.

Nagykátán a járókelők közül sokan mondták, hogy ismerik a fiatalembert. Többen említették, hogy úgy hallották: piromán volt, és a homokbányában robbantgatott. Az iskolában erről nem tudtak.

Forrás: [origo]
A robbantó otthona - a város egyik módosabb utcájában

T. Tamást jelenleg kórházban kezelik, mert megsérült, amikor a hátizsákjában szállított vegyület felrobbant a Nyugati téren, a hatos villamoson. A rendőrök kedden délelőtt kihallgatták, a fiú részletes beismerő vallomást tett. A BRFK nyomozói robbanóanyaggal való visszaéléssel és közveszély okozással gyanúsították meg és kezdeményezték az ügyészségnél előzetes letartóztatását.