Tűz ütött ki a hármas metrón

Vágólapra másolva!
Lezárták rövid időre kedden dél körül a hármas metró teljes vonalát, mert az egyik szerelvényben tűz ütött ki. A balesetben senki sem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Tűz keletkezett az egyik metrókocsiban a 3-as metró vonalán a Nagyvárad térnél kedden, nem sokkal fél 12 előtt - közölte a BKV fődiszpécsere. Az utasoknak a teljes metróvonalon el kellett hagyniuk a szerelvényeket, személyi sérülés nem történt - mondta. Az utasokat a 3-as metró vonalán autóbuszok szállították rövid ideig, dél körül azonban helyre állt a rend.

A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője úgy fogalmazott: "befüstölt az egyik szerelvény fékkapcsolója". Molnár Péter elmondta azt is, hogy a tűzoltóknak már nem akadt dolguk, a tüzet kiérkezésükig a BKV munkatársai poroltóval már eloltották.