Maratoni szavazás a költségvetésről

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés kedd délig mintegy ötszáz, kormány által támogatott módosító indítványt fogadott el egyetlen gombnyomással, majd közel négyszáz javaslatról szavazott, ezeket a kormánypárti többség elutasította. A maratoni szavazáson 5200 javaslatról döntenek a képviselők.
Vágólapra másolva!

A költségvetési szavazás első körében azon változtatási javaslatokról döntenek, amelyek a költségvetés fő számait, a bevételek és kiadások összegét, illetve a minisztériumi kereteket módosítják. Később a minisztériumok kiadásain belül még lesz lehetőségük a képviselőknek módosító javaslatok benyújtására, amelyekről egy újabb szavazási körben döntenek. December végén pedig a szavazás harmadik körében a költségvetés egészéről voksolnak majd a honatyák.

A várhatóan éjszakába nyúló szavazás során a Ház mintegy 5200 javaslatról dönt, 1500 gombnyomással. Az indítványokról kettesével szavaz az Országgyűlés, mivel a többlettámogatás egy másik ponton elvonással párosul.

A kormány által is támogatott módosításokról - a kétezerből mintegy száztízre - egy körben, egyszerre szavaznak a képviselők, és ezután következnek azok a javaslatok, amelyek nem nyerték el a kormány támogatását - írja a Népszabadság.

Több mint 1700 költségvetést-módosító javaslat/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20031031tobb1.html

A száz kormányzati módosító javaslat szinte az összes minisztérium keretét átírja. Változnak az adóbevételek, a 13. havi bérek kifizetésének elhalasztásával az szja-bevételek több tízmilliárd forinttal csökkennek, de ezek miatt a tárcák kiadásain jelentős összegeket takarít meg az állam. A módosítások alapján emelkednek az önkormányzati juttatások, és lesz 10 milliárd forintos helyi közlekedési normatíva.

A kormány összesen 70 milliárd forint átcsoportosítását hagyta jóvá, de ezek nem változtatják meg az államháztartás 783 milliárd forintos hiányát - írja a Népszabadság.