Nem találták még meg a harmadik eltűnt horgászt

Vágólapra másolva!
Egész napi kutatás után hétfőn sem találták meg a nyolcadik tagját annak a horgász-csoportnak, amelynek csónakjai a hétvégén borultak fel a Szigligeti-öbölben. A csoport három eltűnt tagjából kettőnek a holttestét vasárnap találták meg.
Vágólapra másolva!

"Délután 16.30 órakor befejeztük a hétfői kutatást, amelyben a szakszolgálat, a vízi rendészet és a keszthelyi tűzoltók hajója, valamint a rendőrség és a mentőszolgálat egy-egy helikoptere vett részt" - mondta Bagyó Sándor, a Vízimentők Balatoni Szakszolgálatának elnöke. A több mint hétórás keresés során Balatonmáriánál két csónakot találtak: az egyik a vasárnap holtan kiemelt balatongyöröki, a másik egy már kimentett keszthelyi horgászé volt - tette hozzá.

"Valószínű, hogy a keresett keszthelyi férfi holtteste - vastag ruházatának súlya miatt - valahol a meder alján fekszik, ezért is kell kedden újra egyeztetnünk a kutatás további módját" - mondta a vízimentők szakszolgálatának elnöke.

Szombaton a Szigligeti-öbölben evezős csónakokból horgászó nyolc férfira tört rá a 100-120 kilométeres sebességű szélvihar. Közülük hármat még aznap kora este kimentett a szakszolgálat hajója, mobiltelefonon életjelet adó negyedik társukat a balatonberényi nádasnál találták meg csónakostul, az ötödik horgász pedig Balatonmáriánál ért partot vízi járművével késő este.

A három keresett horgász közül egy keszthelyi és egy balatongyöröki férfi holttestére még vasárnap délelőtt, Balatonkeresztúrnál leltek rá.