Kolláth: Nem állítható le a kórháztörvény-ellenes aláírásgyűjtés

Vágólapra másolva!
A kórháztörvény alkotmánybírósági megsemmisítése után sem vált okafogyottá a Munkáspárt aláírásgyűjtő akciója - nyilatkozta Kolláth György alkotmányjogász.
Vágólapra másolva!

Az alkotmányjogász ezt azzal indokolta, hogy a aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés - "Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?" - két elemből áll. Ha csak a kórháztörvény visszavonása szerepelne a kérdésben, akkor okafogyottá vált volna a kezdeményezés. Ám a felvezetés még érvényes - tette hozzá.

"Nincs olyan jogszabályi hely, amely alapján le lehetne állítani az aláírásgyűjtést" - mondta Kolláth György. Közölte: "a probléma 90 százaléka politika, ennek 50 százaléka demagógia, és ezt a jog nehezen tudja kezelni".

Kolláth szerint, ha a 200 ezer aláírás összegyűlne a megadott határidőre, amit nagyon valószínűtlennek tart, akkor a népszavazás érvényességéhez minimum 2,5 millió igen szavazatra lenne szükség. Ha a népszavazáson a kórháztörvény visszavonása mellett döntenének, akkor két évig nem lehetne jogszabályt hozni a kórházak privatizációjáról - tette hozzá.

Az aláírásgyűjtést novemberben kezdte meg a Munkáspárt, a törvény szerint négy hónapja van a 200 ezer aláírás összegyűjtésére. Az akcióhoz csatlakozott a Fidesz és a MIÉP is.