Akció PRG hibrid az Akellától

Vágólapra másolva!
Megállapodott egymással a CDV Software és az Akella, hogy az utóbbi cég jelenteti meg a Sabotain: Break the Rules című játékot. A 2004 tavaszán megjelenő program egy FPS-szerepjáték hibrid, melyben változatos témájú missziók várják a játékosokat.
Vágólapra másolva!

Nem maradtak ki a szerepjátékos elemek sem az Avalon Style által fejlesztett akcióprogramból, a Sabotain: Break the Rulesból. A sikeresen teljesített küldetések után a karakterek tapasztalati pontokat kapnak, melyek felhasználásával fejleszthetik alaptulajdonságaikat, valamint képzettségeiket. Hogy milyen küldetések teljesítése kerül fel az étlapra? A választék meglehetősen bőséges: lesz amolyan klasszikus, FPS-be illő lőgyakorlat, de emellett nem maradtak ki az orgyilkosságok, a túsz szabadítások, a különféle célpontok elleni szabotázsakciók, az információszerzés, sőt, még a lopás sem. A játék várhatóan tavasszal jelenik meg, köszönhetően az Akella és a CDV között nemrég kötött kiadói megállapodásnak.