Vágólapra másolva!
Nyugaton gyakorlatilag már csak egy, Keleten még három hely kiadó a playoffra, és a szombati meccsek különösen jelentőséggel bírhattak mindkét oldalon, hiszen kikapott a Denver és a Utah, utóbbi a Portlandtől, illetve nyert a Miami és a Cleveland. A Lakerst újabb csapás érte, Kobe Bryant jobb válla meghúzódott, míg Karl Malone visszatérése még egy hetet késik.

A nyugati nyolcadik helyért folyó birkózásban nagyot hibázott a 9. helyen álló Utah Jazz, amely 91-70-re kikapott a 10. Portlandtől, amely így egy "fél" győzelemre csökkentette a hátrányát vele szemben. A megújult Trail Blazers előtt kettővel áll az idei év egyik meglepetéscsapata, a Nuggets, amely viszont súlyos, 97-66-os verést kapott a Detroittól, ráadásul Denverben. A hazaiak csupán 32%-kal dobtak, és a támadóidő 1954-es bevezetése óta ők az első csapat az NBA-ben, amelynek egyetlen játékosa sem ért el tíz pontot egy mérkőzésen. Marcus Camby volt a legjobbjuk tíz lepattanóval, de ő is - akárcsak Carmelo Anthony, Voshon Lenard, Earl Boykins, Rodney White és Jon Barry - megállt nyolc pontnál. A Pistons 22 támadólepattanóval tartotta a Denvert pont nélkül 12 és fél percig (19 hazai dobáskísérlet volt ezalatt) egy brutális, 40-5-ös roham ideje alatt. A Detroit hatodszor nyert a legutóbbi hét meccse során, míg a Nuggets hetedszer vesztett nyolcból, így komoly veszélybe került a biztosnak látszó playoffhelye.

Lamar Odom masszív tripladuplával (amely kilenc év óta az első volt a Miami játékosai között) vezette a mindössze két cserével játszó Heatet 102-96-os győzelemre a nyugati éllovas Sacramento Kings ellen. A váratlan sikerrel a Heat holtversenyben a hetedik helyen áll a Keleti főcsoportban, a szezon végére alaposan felpörgő Clevelanddel együtt, amely 106-97-re verte a Milwaukee-t. Az együttállás hármas, a legjobb pozícióban ebből a Boston áll, amely vasárnap a bikaerős Minnesotához látogat. A keleti pozícióharc további résztvevői közül a New York Washingtonban játszik ma este, a Toronto viszont a menő New Orleanst fogadja. Utóbbi - a szombaton a Chicago ellen győztes Philadelphiával együtt - vesztésre áll.

A Lakerst idén elkerüli a szerencse. Hiába a nagy sztárok gyűjteménye, december eleje óta nem tudtak teljes csapattal kiállni, és most újabb veszteséget könyvelhetnek el: Kobe Bryant jobb válla pénteken, a Seattle elleni meccs első percében meghúzódott, és akár egy hónapot is kihagyni kényszerülhet. Közben Karl Malone sem gyógyul úgy, ahogyan várták, a hétfői, utah-i visszatérés elmarad (pedig a Postás biztosan szívesen bizonyított volna korábbi csapata ellen, hiszen 17 évig játszott a Jazzben), és lehet, hogy egy teljes hetet csúszik.

Eredmények:
Miami Heat - Sacramento Kings 102-96
Legjobb dobók: L. Odom 30 (19 lep., 11 gólp.), R. Alston 20, R. Butler, U. Haslem 17-17, ill. M. Bibby 24, C. Webber 22 (9 lep., 4 blk.), D. Christie 17, P. Stojakovic 14

Los Angeles Clippers - Memphis Grizzlies 92-98
Ld: C. Maggette, E. Brand 18-18, M. Jaric 13, Q. Richardson 12, C. Kaman 10 (11 lep.), ill. J. Posey 15, P. Gasol, J. Williams 13-13, B. Outlaw 13 (11 lep.)

Philadelphia 76ers - Chicago Bulls 97-88
Ld: K. Thomas 27 (11 lep.), A. Iverson 20 (11 gólp.), Z. Hamilton 15 (11 lep.), ill. E. Curry 24, A. Davis 16 (10 lep.), J. Crawford 16, K. Hinrich 11 (10 gólp.)

Cleveleand Cavaliers - Milwaukee Bucks 106-97
Ld: Z. Ilgauskas 29 (5 blk.), L. James 24 (10 gólp.), C. Boozer 22 (13 lep.), J. McInnis 10 (12 gólp.), ill. M. Redd 18, B. Skinner 15, D. Jones 13 (10 gólp.), K. Van Horn 13, J. Smith 11 (12 lep.)

Phoenix Suns - San Antonio Spurs 86-107
Ld: A. Stoudemire 23 (9 lep.), S. Marion 17, J. Johnson, Z. Cabarkapa 14-14, ill. R. Nesterovic 22 (13 lep.), M. Rose 19, T. Parker 17, H. Turkoglu 13

Denver Nuggets - Detroit Pistons 66-97
Ld: M. Camby 8 (10 lep.), ill. R. Wallace 20 (10 lep.), C. Williamson 14, L. Hunter 13

Portland Trail Blazers - Utah Jazz 91-70
Ld: Z. Randolph 23, D. Miles 19, D. Anderson, D. Stoudamire 13-13, ill. R. Bell 21

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!