Egy 59 lakásos lakópark építése érdekében vágnának ki 159 fát a Gellért-hegy délnyugati lejtőjén, a Somlói út 64-68-as telken. Bár a beruházó az engedélyeket megkapta a fák megtizedelésére, a Gellérthegyvédő Egyesület elérte az építkezést engedélyező határozat felfügesztését - írja a Népszabadság. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal a tiltakozások miatt megsemmisítette a kerületi határozatot, és új engedélyeztetési eljárást rendelt el.
Az ügyben összehívott lakossági fórumon a beruházó nem jelent meg, de levélben közölte: továbbra is ragaszkodik eredeti elképzelésének megvalósításához. A fórumon a meghívott építész szakértő elmondta, hogy a főváros főépítészi irodája szerint is túlzott, a környezettől idegen a terv. Egy geológus szerint a beruházó nem készített geotechnikai szakvéleményt, pedig a Földtani Intézet megállapította, az épületegyüttes akadályozhatja a hévízforrások utánpótlásául szolgáló felszíni vizek talajba jutását - írja a lap.
A helyiek szerint a jó megoldás az lenne, ha csak a terület középső, közel 2000 négyzetméteres részét építenék be, ahol nincsenek fák. Igaz, itt csak 25-30 lakás épülhetne, viszont megmaradna a 159 fenyő, juhar, vadgesztenye és gyümölcsfa.