Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia

Nyomozást indítanak Matthew Perry halálának ügyében

Matthew, Perry, MatthewPerry,
Matthew Perry a Jóbarátok Chandler-je tavaly halt meg
Fotó: Photo by Phillip Faraone/Getty Images for GQ
Vágólapra másolva!
Kiderítenék, honnan szerezte a Jóbarátok sztárja a halálát okozó ketamint.
Vágólapra másolva!

A Los Angelesi- rendőrség nyomozást indít Matthew Perry halálának ügyében – adta hírül a BBC.  A vizsgálatok szerint az 54 esztendős színész tavaly októberben ketamin akut hatásai miatt veszítette életét. Most azt derítenék ki, kitől származhatott a drog.

A szert szorongás és depresszió kezelésére alkalmazzák, a drogfüggőségéről ismert sztár halálának körülményeit vizsgáló jelentés szerint ebből korábban infúziós terápiát kapott. Csakhogy sajtóértesülések szerint legutóbbi kezeléséből viszont nem származhatott a szervezetében talált mennyiség, mert halála előtt másfél héttel kapta, miközben kiürülése ideje sokkal kevesebb. Nem világos tehát, hogy egyáltalán mit keresett a szervezetében a szer? A színész gyomrában nyomokban mutatták ki a kábítószert, és a jelentés szerint a testén nem találtak tűnyomokat – írja a Magyar Nemzet.

A szakértők azonban úgy látják, a színész szervezetében talált ketamin nem a terápia során felírt rekreációs szer volt.

Matthew, Perry, MatthewPerry,
Matthew Perry 
Fotó: Photo by Frederick M. Brown/Getty Images 

Mint ismert úgy tűnt, hogy hosszú hónapokat követően lezárták a hivatalos nyomozást Matthew Perry halálának ügyében, ugyanis a halottkém megállapította, hogy ketamin akut hatásába halt bele, vagyis az erős nyugtatószerként használt ketamin, más tényezőkkel együtt azt okozta, hogy a színész elvesztette eszméletét, és belefulladt a jakuzzijába tavaly október végén. 

A népszerű sorozatból Courteney Cox állt hozzá talán a legközelebb,aki megdöbbentő dolgokat mesélt egy interjú során, melyben egy nagyon durva dolgot állított Matthew Perryről.

Nagyon sokszor meglátogat engem, ha hihetünk ebben

- mondta a megdöbbentő kijelentést Cox, akiről sokan tudják, hogy nem áll távol tőle a spiritualitás, ezért rá is kérdezett az interjú készítője, hogy mire gondol pontosan és hogy érzi-e a jelenlétét.

Ó, hát persze! Tudod, beszélek anyukámmal, apukámmal, és Matthew-val is.

Úgy érzem, hogy sokan vannak, akik, azt hiszem, vezetnek minket... Azt is érzem egyértelműen, igen, hogy Matthew biztosan itt van velem” - magyarázta Cox a CBS műsorán a természetfeletti érzést, mintha tényekről beszélne.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről