Kilenc műtét hátráltatta Paula Abdult

Vágólapra másolva!
Súlyos balesetek akadályozták a kilencvenes évek egyik leghíresebb popsztárjának pályafutását. Paula Abdul, aki az utóbbi években éneklés helyett inkább tévés szereplésekre vállalkozik, korábban titokban akarta tartani visszavonulásának okát.
Vágólapra másolva!

A popsztár Paula Abdul nemrég egy interjúban felidézte, hogyan tört ketté karrierje, amiről korábban nem kívánt nyilatkozni a sajtónak.

A Rush, rush és a Forever Your Girl című számok előadója, aki a kilencvenes évek közepén adta ki utolsó albumát, elmondta, nagyon boldog, hogy a Megasztár amerikai megfelelőjében, az American Idol-ban zsűritagjaként esélyt kapott arra, hogy ismét híres legyen, mert egy tragédiákkal teli év után már azt gondolta, hogy vége a pályafutásának.

Az énekesnő a csúcson volt kénytelen abbahagyni a zenélést, mivel egy éven belül két balesetet is szenvedett, és igen komoly nyaksérülése volt - írta a WENN hírügynökség.

"Először elütött egy részeg sofőr, aztán részese voltam egy repülőgép-balesetnek is ugyanabban az évben. A sérülések miatt igen hosszú szünetet kellett tartanom, és kilenc nyakműtéten estem át - de a médiából senki nem tudott róla. Volt olyan, amikor nem bírtam beszélni, a hangom és a tánctudásom is elillant" - mondta a sztár, aki azt is hozzátette, hogy azért tartotta távol a sajtót és a rajongókat a problémáitól, mert nem akarta, hogy sajnálják. "Nem akartam, hogy bárki rosszul érezze magát miattam. Egyszerűen csak túl akartam lenni rajta" - nyilatkozta Paula Abdul.