Hétfőn van az év legszomorúbb napja

Vágólapra másolva!
Januári hideg és sötétség, távolodó karácsonyi emlékek, ugyanakkor a karácsonyi kiadások miatt kiürült bankszámla - mindezek alapján arra jutott egy angol kutató, hogy január 24. az év legszomorúbb napja. Szakemberek szerint testmozgással és a lelki életet boncolgató könyvek olvasgatásával lehet elűzni a rosszkedvet.
Vágólapra másolva!

Az év első hónapját már hosszú idők óta az egyik legkellemetlenebbnek időszaknak tartják, első sorban a kevés napsütés miatt. Egy angol kutató, Cliff Arnalls számolási módszert dolgozott ki az év legszerencsétlenebb napjának megtalálására, és ennek alapján január 24-re esett a választás. Az egyenlet úgy született meg, hogy kiszámolta a hideg és sötét januári időjárás hatásait, majd ezeket összevetette a karácsonyhoz kapcsolódó extra kiadásokkal. Ezekhez hozzájárul még, hogy a téli szünetben összegyűjtött energiák pont a harmadik héten merülnek ki, valamint az újévi elhatározásokat is ebben az időszakban a legnehezebb betartani - állítja a cardiffi egyetem professzora. Január 24. most ráadásul hétfőre esik, amelyik a szakember szerint eleve a hét legborúsabb napja.

A téli rosszkedv elűzésére legjobb módszer a testmozgás és a lelki problémákkal kapcsolatos tanulmányok, szakkönyvek olvasgatása - mondták szakemberek a BBC-nek. Segít, ha az ember megismeri, hogy mi áll a lelki problémáinak hátterében és a könyvekben tanácsokat is talál, hogy mit lehet tenni ellenük - tették hozzá.

A téli időszak kedvezőtlen hatásai már régóta ismertek, a kevesebb napfény hatására a szervezet több, elsősorban az alvásért felelős hormont, és kevesebb "boldogsághormont" termel, ez pedig fáradtsághoz, levertséghez vezet. A fényen kívül a cukor is fokozza a "boldogsághormon" termelődését, ezért rossz hangulatban sokan édességgel, csokoládéval vigasztalják magukat.