Vágólapra másolva!

A csoportharmadikok is kijuthatnak a foci-Eb-re

A 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra akár a selejtezőcsoportok harmadik helyezettjei is kijuthatnának - többek között ezt a változatot is tárgyalja a kontinentális szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága szerdai, nyoni ülésén.

A tervek szerint a kvalifikációra jelentkező 50 országot összesen hét - hat darab hetes és egy nyolcas - csoportba sorolnák. A győztesek a házigazda Svájc és Ausztria mellett jogot nyernek a részvételre. A fennmaradó hét helyért a csoportok második és harmadik helyezettjei vívnának pótselejtezőt.

A végrehajtó bizottság megvitatja azt is, hogy egy klubcsapatban hány "hazai" játékosnak kell(ene) pályára lépni. Az UEFA attól tart, hogy a csapatok elvesztik nemzeti kötődésüket. Több országban is előfordult már, hogy egy gárdában kizárólag külföldiek szerepeltek. A javaslat a szövetség szerint előbb-utóbb az Európai Unió illetékes, a szabad munkavállalást felügyelő bizottságának asztalára kerülhet.

Arról is javaslat születik, hogy mely városok adjanak otthont a 2006-os és 2007-es európai kupadöntőknek. A témákról az UEFA áprilisi, tallinni közgyűlésén szavaznak a küldöttek.