Légszennyező vulkánok

A vulkánok többféle gázt is kibocsátanak: szén-dioxidot, kén-dioxidot, különböző klór- és fluorvegyületeket stb. A gáztermelés nemcsak a tűzhányók aktív periódusára jellemző, hanem legtöbbjük esetében a szunnyadó állapotban is - ám ez utóbbi mennyiség sem elenyésző.

A Föld legnagyobb kén-dioxid kibocsátója a jelenlegi mérések szerint egy 40 km átmérőjű sziget: a Vanuatu-szigetcsoport Ambrym nevű tagja a Csendes-óceánban, Ausztrália és a Fidzsi-szigetek között. Ez természetesen a sziget "óriásvulkánjának", a szárazulat majd egészét elfoglaló Mt. Marumnak (1360 m) köszönhető. A csendesen füstölgő vulkán nagy veszélyt jelent környezetére, mivel a kráterben található lávatóból már legalább fél éve kén-dioxid áramlik ki. A kén-dioxid nagyon erős szagú gáz, irritálja a szemet és az orrot, nehezíti a légzést, a vízzel elegyedve pedig kénsavas esőt képez. Ambrym szigetén ez a kénes eső tönkretette a növényzetet és megfertőzte a vizeket - a helyiek nem jutnak sem megfelelő ételhez, sem italhoz, így segélycsomagokon kénytelenek tengődni.

A vulkánok gázkibocsátása nemcsak a kénsavas esők formájában hat a környezetre, hanem egyéb, közvetett módon is. A tűzhányókból származó por- és gázfelhőknek az éghajlatra gyakorolt hatását már a XVIII. század második felében felfedezte Benjamin Franklin amerikai természettudós és államférfi. Franklin úgy vélte, hogy az 1783-as és 1784-es év rendkívül hideg időjárását az izlandi Laki-hasadék hatalmas kitörése okozhatta. A kitörés során a Föld mélyéből kiszabaduló jelentős mennyiségű gáz Izland és Észak-Európa nagy része fölött lebegett. Miután csak a kitörés kezdeti szakaszában zajlottak nagyerejű robbanások, a gázoknak csak kis része jutott fel hamufelhők útján a magasabb légrétegekbe. Egyes kutatók szerint a forró lávamezők fölött képződött konvekciós áramlások is szállíthattak - igaz lassabban - nagy mennyiségű gázt a sztratoszférába. A gáz csökkentette a besugárzást, és ez okozta a szokatlanul nagy lehűlést, aminek következménye éhínség lett: a "járványszerű" halál Izland népét a felére apasztotta.

Az éghajlatra igen erős hatással volt a Tambora 1815-ös kitörése is, amelyet a történeti idők legnagyobb kitöréseként tartanak számon. Az indonéz Sumbawa sziget 4000 méteres tűzhányójának magassága egynegyedével csökkent a robbanások során. Korabeli beszámolók bizonyítják a hatalmas kitörés éghajlatra gyakorolt hatását. Az évkönyvek az 1816-os esztendőt "nyár nélküli évként" említik. Új-Angliában (USA) júniusban még éjszakai fagyok fordultak elő, helyenként pedig öt-tizenöt centiméteres hó esett. Rendkívül kevés szénát sikerült betakarítani, a kukorica pedig teljesen elfagyott. Kanadában még kegyetlenebb volt a hideg, a Szent Lőrinc-folyótól északra fekvő kis tavak vize még július közepén is fagyott volt. Az élelmiszerek ára a szegényes aratás következtében az egekig szökött.

Érdi-Krausz Erika - Lieber Tamás