Vágólapra másolva!
Tíz magyar indulóból ötnek sikerült teljesítenie az idei spartathlon ultramaratoni futóverseny 250 km-es távját. Az Athén és Spárta közötti viadalon idén 231-en vettek részt, de közülük csak 101-en érték el a célt. A legjobb magyar Kalotai Levente lett, aki 31 óra 33 perc alatt teljesítette a történelmi távot, ezzel a 17. helyen végzett.

A tavaly ugyanitt 5. helyen végzett Lőw András kerek négy órával maradt el akkori eredményétől, 32:17 órás eredménye ezúttal a 19. helyhez volt elegendő. Lelkes Gusztáv a 69., Korányi Balázs a 82., Fendrik László a 86. helyen futott át a spártai célon. A versenyt a német Jens Lukas nyerte 24 óra 26 perces teljesítménnyel.

Azoknak, akik részt szeretnének venni a spartathlonon, elég kemény feltételeknek kell megfelelniük. Csak azok indulhatnak el a 250 km-es viadalon, akik korábban legalább egy 100 km-es versenyt teljesítettek kevesebb, mint 10 és fél órás idővel, vagy a korábbi spartathlonok valamelyikén 24 és fél óra alatt elérték a 172. km-nél lévő nestani ellenőrző pontot, vagy esetleg célba is értek valamelyik korábbi kiírásban.

A verseny eredete történelmi időkre vezethető vissza. I. e. 490-ben Athén követet küldött Spártába, hogy segítséget kérjen az egyre fenyegetőbb ázsiai hordák ellen. Hérodotosz feljegyzései szerint Pheippidész másnapra elérte Spártát.

1982-ben a brit John Foden futásával elevenítette fel a történelmi útvonalat és tettet, hogy aztán életre hívja a világ egyik legnehezebb ultramaratoni futóversenyét. 36 óra alatt tette meg futva a távot, amely azóta is a verseny szintidejének számít.

Forrás: Sportpiac


Az első hivatalos spartathlon versenyt egy évvel később, 1983-ban rendezték meg, 11 nemzet 45 futójának részvételével.

A viadal történetének magyar szempontból legsikeresebb éve 1991 volt, amikor a dobogó két fokára is magyar versenyző állhatott fel: Hári Gyula bronzérmet szerzett, míg a hosszútávfutó-legenda Bogár János elsőként szakította át a spártai célszalagot, az eddigi egyetlen magyar győzelmet aratva az ultramaratoni futóversenyen.