Vágólapra másolva!
A Pécsi MFC labdarúgócsapatának vezetése az együttes utóbbi időben nyújtott gyenge teljesítménye miatt 2,6 millió forintra büntette a játékosokat és Keszei Ferenc vezetőedzővel az élén a szakmai stábot.

A Pécs utóbbi négy mérkőzését elvesztette a Borsodi Ligában, szerdán pedig kikapott a harmadosztályú Szentlőrinctől a Magyar Kupában, igaz, a kudarc ellenére bejutott a nyolc közé.

A vezetés ezért úgy döntött, hogy nem fizeti ki egy, az őszi idényben már korábban megnyert mérkőzés prémiumát, ez az összeg 2,6 millió forint.

Több játékost egyénileg is elmarasztaltak, négyen írásbeli figyelmeztetést kaptak, öt futballistát pedig fizetéselvonással büntettek, vagyis nem kapják meg teljes havi vállalkozói díjukat, csupán annak egy részét. A klubnál neveket nem közöltek.