Vágólapra másolva!
Filmet készített egy televíziós hegymászó csapat Ausztria legmagasabb hegyéről, a Grossglocknerről.

A soproni hegymászó csapat tagjai 2005 nyarán jutottak fel a Grossglockner 3798 méter magas csúcsára. Sok túrázó álma, hogy Ausztria legmagasabb hegyéről nézzen a világra, számukra a feljutás útvonalához is segítséget nyújthat a dokumentumfilm.

A közel egyórás alkotásból a nézők megismerhetik a hegy csodálatos környezetét, élővilágát, továbbá végigkísérhetik a hegymászók útját, miközben megismerik érzéseiket, gondolataikat.

- Szerencsénk volt, mert nagyon jó időt fogtunk ki, a csúcson mindössze egy napig esett a hó. Eddig hatszor jártunk ezen a hegyen, és többször sikertelenül végződött a próbálkozásunk, hogy feljussunk a csúcsra - mondta Czanik Csaba Árpád hegymászó és egyben a film rendezője.

A csapat tagjainak komoly hegymászói múltja van, többen jártak már a Mont Blanc-on, a Kilimandzsárón, a Merun és az Alpok más csúcsain is, és több útjukról forgattak filmet.

A Grossglocknerről szólót szeretnék országos tévécsatornán is bemutatni, a tárgyalások erről még folynak.