Vágólapra másolva!
A Hamburger SV háza táján a nyári holtszezon az utóbbi évekhez hasonlóan most is reménykedéssel telt el, a drukkerek bíztak benne, hogy kedvenceik most végre fel tudnak zárkózni a Bundesliga élcsoportjához. Az elmúlt esztendőkkel ellentétben ezúttal mindez nem vált hiú reménnyé, hiszen a HSV a várakozásokat túlteljesítve a második pozícióban várhatja a folytatást, köszönhetően annak, hogy az új szerzemények maximálisan beváltak.

A hamburgi egylet az előző két idényben egyaránt szezon közben váltott edzőt, és mindkét pontvadászatban közös volt, hogy egy fellángolás nyomán a szurkolók reménykedni kezdtek a tartós javulásban, azonban mindig csalódniuk kellett.

A legutóbbi pontvadászatban például az utolsó négy mérkőzéséből hármat elveszített a csapat, és így csupán a nyolcadik lett - azonban a vezetőség ennek ellenére is csak dicsérte a mestert, Thomas Dollt, és a nyáron az ő kívánságainak megfelelően erősítette meg a keretet.

A szakvezetővel tökéletesen együttműködve a sportigazgató, Dietmar Beiersdorfer megszerezte a Tottenham Hotspur kameruni balhátvédjét, Thimothée Atoubát, a Borussia Dortmund elefántcsontparti védőjét, Guy Demelt, valamint legnagyobb fogásként az Ajax Amsterdam holland játékmesterét, Rafael van der Vaartot. Utóbbi transzferben azért volt rizikó, hiszen a hatalmas tehetségnek tartott játékos az utóbbi időszakban nem annyira játékával, mint balhéival hívta fel magára a figyelmet, de Hamburgban bíztak Van der Vaart kétségtelenül zseniális képességeiben.

A keretnek már meglehetősen hamar össze kellett állnia, mert a hamburgiak elindultak az UEFA-Intertotó-kupában, és már július másodikán pályára léptek a macedón Pobeda Prilep ellen. A sok klubnál csak nyűgnek tartott sorozat ezúttal igazi áldás volt, hiszen kiválóan összehozta a csapatot, és főleg a spanyol Valencia CF elleni elődöntő számított sokat, a hispánok kiverésével ugyanis a focisták mintegy maguknak is bizonyították, hogy képesek felvenni a versenyt egy Európa elitjébe tartozó gárdával.

Be is jutott az UEFA-kupába a gárda, és a Bundesligában is rendkívül lendületesen nyitott: nyolc fordulón keresztül őrizte veretlenségét, és menet közben a Bayern Münchent is sikerült legyőznie. A VfL Wolfsburg elleni hazai vereség ilyen előzmények után igencsak váratlanul jött, főleg, hogy egy győzelemmel az élre ugorhatott volna a csapat, de ez a mérkőzés csak kisiklásnak bizonyult, hiszen többször nem is kapott ki az együttes az ősz során, és végül a második helyen telelt, hatpontos hátránnyal a Bayernnel szemben, ugyanakkor kétegységnyivel a harmadik Werder Bremen előtt.

A sikert a legtöbben a fiatal szakvezető számlájára írják, akit a Kicker sportmagazin a 2005-ös esztendő emberének választott meg, és a tréner érdemei valóban vitathatatlanok. Doll tökéletesen alkalmazta az elsősorban az AC Milan kapcsán emlegetett rombuszalakzatot a középpályán, és nem jelentett neki problémát, ha valamelyik alapember nem játszhatott.

Alaphelyzetben a rombusz hátsó csúcsán a sokadvirágzását élő Stefan Beinlich helyezkedett el, aki azonban szükség esetén egy sorral feljebb lépett, és ez esetben a svájci Rafael Wicky szerepelt ebben a pozícióban. A rombusz "eleje" természetesen Van der Vaarté volt, és a holland egészen fantasztikusan kezdte a pontvadászatot, nyolc forduló alatt hat gólt ért el, és három gólpasszt adott.

A kilencedik körben aztán (éppen a Wolfsburg elleni találkozón) "kiharcolt" egy felesleges kiállítást, amiért három meccsről eltiltották, majd pedig visszatérése után megsérült, így az ősz második felében már korántsem volt olyan hatékony. Dollnak azonban sikerült megoldania ezt a problémát azzal, hogy Szergej Barbarezt visszavonta a játékmesteri szerepkörbe, és a bosnyák futballista sem itt, sem pedig csatárként nem okozott csalódást.

Az előkelő helyezés kivívásában nagyon fontos szerep jutott a védelemnek, amely csapatrész egészen elképesztő teljesítményt nyújtott: 17 mérkőzés alatt mindössze kilenc gólt kapott. A csapatkapitány Daniel van Buyten a holland Khalid Boulahrouzzal kiváló párost alkotott a hátsó alakzat tengelyében, a nyáron a balhátvéd posztjára igazolt Atouba telitalálatnak bizonyult (a kameruni volt az egyetlen hamburgi futballista az ősszel, aki egyetlen percet sem hagyott ki a Bundesligában), a jobb oldalon pedig Demel, illetve a távollétében beugró Mehdi Mahdavikia is remekült helytállt.

A várakozáson felüli őszi szereplés kapcsán mindenesetre megnőtt az étvágy a hamburgiaknál, Beiersdorfer szerint mostantól kezdve évről évre a Bajnokok Ligájában szeretnének szerepelni (a példakép a sportigazgató szerint az északi rivális Werder Bremen), és tavasszal az UEFA-kupában is minél tovább akarnak menetelni.

A játékoskeret kapcsán pedig a kölni Lukas Podolski esetleges megszerzéséről lehet hallani - egy csatárra már csak azért is szükség lehet, mert a belga Émile Mpenzát a minap eladták a katari Al-Rajjannak. Podolski mellett még a Fiorentina bolgár támadóját, Valerij Bozsinovot, illetve a Crvena Zvezda csatárát, Nikola Zigicet emlegették, végül azonban a brazil Aílton szerződött Hamburgba, aki féléves törökországi kitérőt követően tért vissza a Bundesligába. Sőt, a hamburgiak a minap az Ajax Amsterdam válogatott középpályását, Nigel de Jongot is megszerezték.