Áprilisban indul az aranyjegyzés a BÉT-en

Vágólapra másolva!
Április végétől kezdődhet meg az aranykontraktusok jegyzése a Budapesti Értéktőzsdén. A térségben először a BÉT-en lehet majd a nemesfémet vásárolni - ettől a tőzsde vezetése azt reméli, hogy Budapest lesz a kereskedelem regionális központja. Az egykilós aranytömbök négy millió forint körüli áron indulnak majd.
Vágólapra másolva!

A térségben a Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában kezdődik először az arany kereskedelme. A nemesfém paritásos fizikai jegyzése várhatóan Budapestre tereli majd a térség aranyforgalmát - ez megteremtheti a megfelelő szintű kereskedéshez szükséges likviditást.

Horváth Zsolt BÉT-elnök elmondta: a tőzsdén kiemelt szerepe van a termékpaletta bővítésének, ezen belül is fontos az árutőzsde fejlesztése. Az elnök szerint, mivel a térségben csak Budapesten lehet majd aranyat jegyezni, ez ide irányíthatja a befektetői figyelmet.

Szintén az arany bevezetése mellett szól, hogy az elmúlt időben, a magyar lakosság körében a nemesfém újra kincsképző funkciót kezdett betölteni. A tavaly jó néhány lakossági aranyvásárlási akció zárult milliárdos forgalommal. Ugyanakkor 10 milliárdos nagyságrendben invesztálnak magyar lakossági befektetők a külföldi árutőzsdékbe.

Az arany jegyzése, a megfelelő engedélyek birtokában, a remények szerint április 20-tól indul a BÉT-en. Az új kontraktus kiváló lehetőség a spekulációs kereskedelemhez, a határidős piac adta tőkeáttétel következtében. Ugyanakkor a határidő lejárta után, az aranyat valóságosan is meg lehet vásárolni. A termék egykilós színarany tömb lesz, négymillió forint körüli értékkel - mondta Horváth Zsolt.

A tömbök azonosítására négy paraméter szolgál majd: sorszám, a gyártó jele, a súly és az arany finomsága. Az aranyat a magyar Metal Art, illetve a London Bullion Association szállítja majd a magyar befektetőknek Az arany kereskedelme amerikai dollárban történik majd, a mennyiséget unciában jegyzik.

A tőzsdei kereskedelemhez kapcsolódó adókedvezmények is az arany mellett szólnak - magánpiaci szereplőknek 100, míg az aranypiac résztvevőnek 50 százalékos árfolyam-nyereségadó-kedvezményt biztosítanak. A tőzsdei ügyleten vásárolt arany befektetési célú, tehát áfamentes. Az Európai Unión belül az aranykereskedelem vámmentes.

A járulékos költség kontraktusonként mintegy 15 000 forint lesz, ez nem éri el a kontraktus 0,3 százalékát - tehát egészen kis árfolyammozgásból is profitot realizálhatnak majd a befektetők.