Vágólapra másolva!
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) alapelvárása változatlan: a férfi és női válogatottnak minimum elődöntőbe  kell jutnia a világversenyeken, ellenkező esetben az elnökség felmondhatja a megállapodását a szövetségi kapitánnyal.

A nagyon is határozott álláspontot Martin György, az MVLSZ elnöke erősítette meg a pólósok vasárnapi évi rendes közgyűlésén, amely csaknem egyórás késéssel kezdődött meg határozatképesség híján, hogy aztán annál olajozottabban működjék, s alig félóra alatt gördülékenyen túljusson a napirend valamennyi pontján, beleértve a szövetségi vezérkar beszámolójának elfogadását.

Martin múlt évet értékelő szóbeli összegzését kiegészítette az a filmbejátszás, amely a női válogatott montreali világbajnoki győzelmét és a férficsapat vb-ezüstöt érő szereplésének pillanatait idézte vissza. Az elnök kitért rá, hogy az idei fő állomások egyike, a Világkupa rövidesen kezdődik Budapesten, a Margitszigeten, ahol a Kemény Dénes vezényelte férfigárda június 13. és 18. között száll vízbe a Hajós uszoda régi 50-es medencéjében. Hozzátette, reménye szerint a Vk menetét nem fogja zavarni a szomszédban zajló új uszoda építése, s igyekeznek majd elszigetelni a két területet egymástól.

A női válogatott augusztusban, Kínában igyekszik helyt állni a Világkupában, majd szeptember elején mindkét nemzeti együttes számára a kontinentális megméretés következik: a belgrádi Európa-bajnokság. A Kemény-legénységnek különösen nehéz dolga lesz az otthon játszó szerbekkel szemben, a hölgyeknél pedig ez a viadal lesz az első igazi próba a szövetségi kapitányi székben Faragó Tamást váltó Szilágyi Péter számára.

Az MVLSZ első embere kitért még a 2005-ös korosztályos sikerekre is, külön megemlítve a szenioroknál az 50 esztendő felettieknél világbajnok szentesi, és a 45 felettiek kategóriájában vb-ezüstérmes zuglói pólósok együttesét, illetve a hallássérültek olimpiáján másodikként végzett magyar csapatot, s jutott elismerő szó a női utánpótlás irányítását átvevő, tavaly az ifi válogatottal Eb-ezüstig jutó Merész Andrásnak is.

A közgyűlés a friss ligaelnök Tóth Sándort elnökségi taggá, s e minőségében a szövetség alelnökévé választotta, mellette ugyancsak bekerült az elnökségbe Gulyás Zoltán, a Sportági Egyeztető Bizottság elnöke.