Öt nap a szép Drezdában

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Délmagyarország:


Szegedet az a kitüntetés érte, hogy Drezda város meghívására a magyar tanácsok képviseletében - Budapest és Győrrel együtt - részt vehetett a város 750 éves fennállásának ünnepségein.


Június 1-én indultunk el a Ferihegyi repülőtérről Prága felé szép, napsütéses időben, s így kétezer méter magasságból gyönyörködhettünk a változatos dunai képekben, majd rövid félóra után Csehszlovákia erdős, folyókkal átszelt, ipartelepekkel sűrűn beépített tájaiban. A déli órákban érkeztünk meg a nagy forgalmú prágai repülőtérre, hol a magyar követségtől vártak reánk, hogy átkalauzoljanak a pályaudvarra. Az eddig látottak alapján is elhatároztuk, hogy hazafelé utazva legalább egy napot Prágában kell töltenünk.


A berlini gyorssal délután két óra körül indultunk el Drezda felé. A vasútvonal előbb a Poltava, majd későbbb az Elbe völgyében vezet hatalmas hegyek, sziklák között, akol ipartelepek, üdülők, villák váltják egymást. Különösen nagy forgalmú ipari város a német határ előtti Usti, a volt Aussig. Bad-Schonau után különösen megkapó a táj szépsége, nem hiába nevezik ezt a vidéket a Szász-Svájcnak. Ilyennek képzeljük a német mitológia tájait, Wagner zene-drámáinak színhelyeit, amikor látjuk a vad sziklaormokon a még sok helyen épségben lévő regényes várakat. Az Elbe már itt is hajózható, nagy személy- és teherforgalmat bonyolít le és összeköti ezt a vidéket Hamburggal, az Északi-tengerrel.


Este hat órakor érkeztünk meg Drezdába: a pályaudvaron virágcsokorral, üdvözlő szavakkal vártak bennünket a Városi Tanács tagjai. Innen rövid beszélgetés után a városházára mentünk, ahol a delegációs jelvényt, ellátási jegyeket, meghívókat egy-egy díszalbum kíséretében adták át részünkre.


A magyar delegáció a Hotel Astoriában - Drezda legelső szállodájában - kapott helyet együtt a szovjet, bolgár és román delegációval. Este a vacsoránál ismerkedtünk meg N. I. Bobrovnikov moszkvai, Cacicky varsói, Svodoba prágai, Popov szófiai, Botezatu temesvári városi tanács v. b. elnökeivel és országaikból két-három nagyváros vezetőjével. Nagy volt az örömünk, amikor a mellettem ülő elvtársról kiderült, hogy N. Balkandzsiev elvtárs, Plovdiv város v. b. elnöke, akivel Szegedről régóta levelezésben állottunk és most itt, személyesen is megismerkedtünk. Ugyancsak ismerősként üdvölhettük Josef Kalasek brnoi v. b. elnök elvtársat, aki ez év május 1-én vendégünk volt, és aki Drezdában nagy propagandát csinált Szegednek. Itt találkoztunk újólag Botezatu elvtárs temesvári v. b. elnökkel is; mindketten városunk régi barátai.

Drezda, a nagymúltú város, a munka, a tudomány és a művészet városa, 750 éve játszik jelentős szerepet Németország történetében. Békés fejlődés, majd súlyos idők váltották felette egymást. A drezdai ipari munkások májusi felkelését 1849-ben az akkori szász és porosz uralkodó osztály vérbe fojtotta, de tapasztalatait felhasználták a többi országok proletárjai is.


Engels Frigyes 1845-ben azt mondotta a szász szabadságharcról: "... ha a szász munkások a harc mezejére lépnek, bizonyosan nem elégszenek meg csak a beszéddel". Az 1849-i felkelés igazolta ezt a megállapítást; ekkor lépett fel első ízben szervezett formában a drezdai proletáriátus. Nagy tradíciók: az 1830-as, 1849-es barikádharcok, az 1879-es parlamenti küzdelmek, amikor szemben a burzsoáziával, a szociáldemokrata August Behelt választották meg országgyűlési követüknek. Az 1905. évi orosz forradalom hatása Drezdára a választójogért folytatott demonstrációk, utcai harcok fellángolására vezetett. 1933 januárjában a drezdai kommunisták s a szociáldemokrata munkások egységfrontot alkottak és ezzel a hitleri fasiszták több szándékát hiúsították meg.


Az első harcokat követőleg száz év telt el, amíg a diadalmas felszabadító szovjet hadsereg valóra váltotta a drezdai munkásosztály évszázados harcának célkitűzéseit, lehetőséget teremtett a népi demokratikus átalakuláshoz, a szocializmus felépítéséhez.


Röviddel a másik világháború befejezése előtt, 1945. február 13-án éjjel a világháború egyik legborzalmasabb szőnyegbombázását hajtották végre az amerikai imperialisták légierői Drezda ellen. A rövid ideig tartó támadás alatt több mint 80 000 lakás pusztult el és 35 000 drezdai halt meg; ezt a számot még jelentékenyen emelte a nem nyilvántartott odamenekültek nagy tábora. A romba dőlt város - a német kultúra, tudomány büszke fellegvára - súlyosan fizetett a hitleri fasizmus bűneiért. Már a Drezdába érkezés előtt jó hosszú úton - a háború befejezése után tizenegy évvel - a vonat állandóan romok között haladt; a vasúttól bejövet a városba a zöldellő parkok között mindenütt romok és romok.

http://www.anselm.edu

Drezdát a II. világháborúban csaknem teljesen elpusztították a szövetségesek



Itt-ott feltűnik egy-egy hatalmas, újonnan rendbe hozott épület: - egyes félig ép templomon, intézményen a zöldpatinás tető, a tereken megmaradt szobor, a régi szép város emlékei. A kép maga szívbemarkoló; tiszta, szép utcák, élénk villamos-, autóbusz-forgalommal, szegélyező házak nélkül. A sarkokon az utcanevek mindenütt feltüntetve, világító számtáblákkal, irányjelzőkkel. A feliratok - házak nem lévén, - a föld felett fél méterre kiemelkedő állványokra vannak felerősítve; a járművek hosszú sora vonul el a forgalmi szabályoknak megfelelően a háznélküli utcákon. Csak itt-ott nagyobb kiégett épülettömbről jegyzik meg a drezdaiak, hogy valamikor ez volt a város legnagyobb áruháza, s itt volt az üzleti negyed.


Csak a munkásosztály hatalmas építőereje, a szocializmusba vetett rendíthetetlen hite volt képes arra, hogy a romokból, a hamuból újjáéledjen a város.