Vágólapra másolva!
Alonso Mourning újabb egy évre elkötelezte magát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) címvédő Miami Heat együtteséhez.

A néhány éve még súlyos vesebetegségben szenvedő veterán center korábban a visszavonulását fontolgatta, ám végül úgy döntött, megpróbálja címvédéshez segíteni a floridai gárdát.

A 36 éves kiválóságot több más csapat, így a tavalyi bajnok San Antonio Spurs is csábította, ráadásul valamennyi kérője lényegesen magasabb fizetést ajánlott neki a Heatnél, ennek ellenére ő Miamiban maradt.

"Nagyon komoly kérőim voltak, nehéz volt nemet mondani a jobbnál jobb ajánlatokra, de nagyon szeretem a miami közeget, a szurkolókat. Itt szeretném leélni az életem, azt hiszem, jó döntést hoztam" - nyilatkozta a "Zo" becenévre hallgató klasszis.

A 14. NBA-szezonjára készülő Mourningnak valószínűleg az is közrejátszott döntésében, hogy első bajnoki aranygyűrűjét köszönheti a Miami Heatnek.