Bárkiből lehet John Travolta

Vágólapra másolva!
Az NBC a BBC-vel közös műsort indít annak érdekében, hogy megtalálják napjaink John Travoltáját, vagyis a megfelelő embert a Grease főszerepére.
Vágólapra másolva!

A tévében keresik a Grease újrafeldologzásához a leendő főszereplőket: a jelöltek egy reality-show-ban mérik össze színészi és táncos képességeiket, és miként a Hegylakó esetében, a végén itt is csak egy maradhat. Illetve kettő, hiszen az egykor John Travolta által alakított rosszfiú, Danny megfelelője mellett, keresik a Sandy megformálására leginkább alkalmas lányt is (őt Olivia Newton-John játszotta annak idején).

A Grease először 1972-ben jelent meg a Broadway színpadán - már ekkor nagyon sikeres volt, hét Tony-díjra is jelölték. Az igazi áttörést azonban az 1978-as filmváltozat hozta meg, az említett szereplőpárossal. A filmen amerikaiak egész nemzedéke nőtt fel, néhány számot pedig a zenei repertoárból, még mindig játszanak a rádiók.

Az új Danny és Sandy felkutatását a legilletékesebb személyek végzik: a zsűri tagjai között találjuk a Grease társszerzőjét, Jim Jacobsot és a Tony-díjas rendező-koreográfust, Kathleen Marshallt. A döntést segíti még David Ian is, akit a The Stage magazin az angol színház legerőteljesebb alakjának nevezett nemrég, de ő a producere egy másik, hasonló jellegű show-nak is.

Nem a You're The One That We Want címet kapott tehetségkutató ugyanis az egyetlen ilyen típusú produkció, jelenleg is zajlik például a Ian által futatott How Do I Solve a Problem Like Maria? című brit show, amelyben A muzsika hangjai főszerepére keresik az ideális Maria von Trappot.