Teljes szabadság - teljes felelősség

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

Hétfőn az Újvárosháza közgyűlési termében tartotta a Magyar Írók Szövetsége tisztújító közgyűlését. Veres Péter elnöki megnyitója után Képes Géza számolt be az Írószövetség szervezeti életéről. A széleskörű vitában a többi között felszólalt Kállai Gyula, Kónya Lajos, Zelk Zoltán, Fekete Gyula, Háy Gyula, Sándor András, Lakatos István, Ignotus Pál, Horváth Zoltán, Pálóczi-Horváth György, Aczél Tamás, Kovai Lőrinc.


Az írók közgyűlése megválasztotta új elnökségét. A szavazatok arányában a következő sorrendben: Benjámin László, Illyés Gyula, Déry Tibor, Képes Géza, Kassák Lajos, Erdei Sándor, Tamási Áron, Zelk Zoltán, Németh László, Kónya Lajos, Veres Péter, Háy Gyula, Tersánszky Józsi Jenő, Tamási Lajos, Ignotus Pál, Szabó Lőrinc, Karinthy Ferenc, Juhász Ferenc, Fodor József, Örkény István, Kuczka Péter, Simon István és Kolozsvári Grandpierre Emil. A közgyűlés ugyancsak megválasztotta az ellenőrzési bizottságot is, amelynek elnöke Bárány Tamás, tagjai: Szőnyi Sándor és Fehér Klára.

A magyar írók közgyűléséről

A toll mesterei, a magyar írók tegnap tartották meg a közgyűlésüket. Eredeti szándék szerint csupán szervezeti kérdések megvitatására került volna sor, ám az új elnökség ügyes-bajos dolgain kívül az egész magyar irodalom ügye, sőt társadalmunk sok politikai és gazdasági természetű vitaproblémái kerültek szőnyegre.

Ülésezik az Írószövetség ... Az előtérben Dutka Ákos, mögötte Szántó György és felesége

Egyetértünk Háy Gyulával, aki hangsúlyozta, hogy az írók elsősorban a művészi és korunk igazságát felölelő műveikkel kívánják szolgálni a népet, de mint a közélet szereplői, az elkövetkezendő korszakban is nap, mint nap hozzászólnak, vitatkoznak nemzeti előrehaladásunkról, támadják a visszahúzódó tendenciákat. Az írók közgyűlésén - többségében - felelősségteljes, a nép sorsát magáénak érző hang volt az uralkodó.


Az irodalom pártirányítása a júniusi határozat értelmében a kommunista írók fellépésével, eszmei kisugárzásukkal történik. Mint Zelk Zoltán, Kónya Lajos felszólalása is tükrözi, a párt soraiban küzdő legjobb íróink éretté, alkalmassá váltak erre - a széles demokratizmus kifejező - megtisztelő és nemegyszer bonyolult feladatra. A közgyűlés joggal állapította meg, hogy a magyar írók lelkiismeretébresztő és igazgatókutató ténykedése a legteljesebb mértékben egybeesik a nemzetközi munkásmozgalom érdekeivel, a dolgozó milliók vágyaival. Az irodalom visszanyerte a becsületét - mondották többen is.

Az Írószövetség 1945 júliusában a Magyar Írók Szabad Szervezetéből alakult és az írók szakmai, érdekvédelmi szervezete volt. Jelentősége a kommunista hatalomátvétel után nőtt meg: a sztálini irodalompolitika érvényesítésének terepe lett. 1953 után több tagja Nagy Imre politikája mellé állt.


Az út sokszor göröngyös, fájdalmas volt, mint ahogy Képes Géza titkári beszámolója elemezte az elmúlt esztendők irodalompolitikai helyzetét. A magyar írók joggal utasították el a dogmatikus és adminisztratív beleavatkozást az alkotómunkába. Most az írói szabadság beteljesülésének lehetünk részesei. Teljes szabadság és teljes felelősség - hangoztatta igen meggyőzően a referátum.


Örvendetes volt hallani, hogy a nemzeti irodalmi egység okos, kedvet ébresztő jelszava jegyében hogyan szólalnak fel egyaránt Kassák Lajos, Németh László, Ignotus és mások munkálkodásának megbecsüléséért.


Szeretnénk azonban gyorsan hozzátenni, hogy a különböző stílusirányzatok erőteljes jelentkezése az élet logikája szerint nem történik majd élénk eszmei vita nélkül, az elvtelen összeborulás jegyében. Ha különböző madarak énekelnek is, szívünk szerint legkedvesebb a szocialista irodalom, íróinkat végső fokon a kommunizmus szép távlatairól szeretnénk meggyőzni.


Akadnak olyanok, akikben a sztálinista hibák felszámolása után bizonyos kiábrándultság és kétségek élnek. Ezt emberileg és az írók érzékeny lelkialkatát ismerve indokoltnak tartjuk. De a szocialista realizmus számos tételének tisztázatlansága sem indokolja azt - mint Keszi Imre tette -, hogy magát a szocializmust rekesszük ki a vitáinkból, még akkor sem, ha ezt a szűkebb értelmű marxista esztétika fogalmával helyettesítjük. Ebben a kérdésben meggondolt, sokoldalú elemzésre van szükség - mint ezt találóan jellemezte Zelk Zoltán.


A júliusi párthatározat bizakodást ébresztett íróinkban. Erről sokan vallottak a közgyűlésen. "Ez a bizakodás - mondotta Fekete Gyula - azóta is nő, valahányszor egy-egy előrevivő intézkedésről adnak hírt a lapok."


A fordulatot immár nemcsak szavak, hanem tettek is jelzik. Új folyóiratok indulása, a honoráriumrendszer javítása, a külföldi tanulmányutak lehetővé tétele, s sérelmes pártbüntetések feloldása - jelzői ennek, mint erről Kállai Gyula elvtárs a Központi Vezetőség nevében beszélt. A pártbüntetések kapcsán, az önkritika ténye és tartalma tekintetében még maradtak fenn tisztázatlan kérdések, íróink közül többen fenntartással adtak ennek kifejezést.


Az új elnökségnek, amelynek irányításával íróink elkezdik gazdag alkotói terveik végrehajtását, az irodalom nemzeti egysége alapján, népünk szolgálatában - sok sikert, gazdag eredményeket kívánunk. Az írók közgyűlésével egy küzdelmes és nagyon-nagyon tanulságos szakasz végkifejlődése közeledik. Beszéljenek a művek, induljon nemes versengés, igazi felbuzdulás s nagyszerű és az igazságot hűen tükröző regények, drámák, költemények, esztétikai tanulmányok megalkotására.

Katkó István

Az Írószövetség közgyűlésén számos Nagy Imrét támogató felszólalás hangzott el. Az új elnökségből kihagyták a kompromittálódott írókat (Darvas József, Illés Béla, Gergely Sándor, Urbán Ernő, Sándor Kálmán), helyettük az irodalmi életből addig kiszorított pártonkívülieket és pártellenzékieket választottak (Németh László, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Ignotus Pál, Fodor József, Tersánszky Józsi Jenő, Kassák Lajos, Jankovich Ferenc, illetve Háy Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Benjámin László, Kuczka Péter, Kónya Lajos, Örkény István), valamint Erdei Sándort, Illyés Gyulát, Juhász Ferencet, Karinthy Ferencet, Képes Gézát, Kolozsvári-Grandpierre Emilt, Simon Istvánt, Szabó Pált, Tamási Lajost és Veres Pétert. Elnök: Veres Péter. Társelnökök: Háy Gyula és Tamási Áron. Főtitkár: Erdei Sándor.