Vágólapra másolva!
Kanton - kínai nevén Kuangcsu - az egyik legősibb kikötőváros. A történelme rendkívül gazdag, és több ezer éves múltra tekint vissza. Mindezt egy útikönyvben olvashatja az utazó, amely azt is megemlíti, hogy 6 millió lakosa van ennek a folyton lüktető mini megalopolisznak.

Tomka Tivadar helyszíni jelentése Kantonból

Vang Gang pincér szerint - akit a szállodában ismertem meg - már tízmillióan élnek a városban, ezért van a rengeteg dugó, amit a tudósító félnapi itt tartózkodása alatt is megtapasztalt. A hatalmas forgatagban utcácskák és plázák sora követik egymást, bájosan mosolygó hölgyek, urak, akik folyton fürkészik az idegent. Bája van ennek a helységnek még akkor is, ha rengeteg a beton és a szmogtól bűzös a levegő.

De Kína készül! Méghozzá pontosan két év múlva az olimpiára, így senki sem csodálkozott azon, hogy Kanton városa rendezi az idei birkózó-világbajnokságot. A szervezési rutinra szükség van - ez a kínaiak jelszava, hiszen 2008-ban minden feltételnek szeretnének megfelelni.

Az igyekezettel és a segítőkészséggel nincsen baj, ám angolul szinte senki sem beszél, így a külföldről érkezőknek nehéz dolguk van. Két-három kínai szó megtanulását követően azonban mindenki kebelbarát lesz ebben az óriás városban.

A helyiek rokonszenvét birkózóink is kivívták, személy szerint Majoros István és Bárdosi Sándor (előbbi olimpiai bajnok, utóbbi egyelőre az ezüstig jutott az ötkarikás játékokon). Szóval, a két versenyző úgy gondolta, a megterhelő edzések közötti szünetben megnézik milyen a klasszikus kínai piac.

"Mindennel találkoztunk, ami szem-szájnak ingere" - kezdte a vagányságáról híres Bárdosi Sándor. "Majoros Pistivel fogadtam is az egyik bódé előtt, hogy nem meri betenni a kezét az élő skorpiók közé, amelyeket egy üveg vitrinben tartottak. A fogadást megnyertem, ám hozzáteszem, én sem vállalkoztam volna a mutatványra."

Közben Virág Lajos böngészte a világhálót, míg Bárdosi az iwiw-ismerőseit szerette volna megtekinteni: "Annyira hozzám nőtt, hogy mindennap megnézem az oldalt. Jó ötletnek tartom ezt a régi barátságokat kutató cuccot, bár őszintén meg kell vallanom, hogy sokszor olyanok is megjelölnek, akikkel nem is találkoztam annak előtte. De ez is belefér. A keresés kikapcsol, és ettől tudok lazítani" - mondta Bárdosi. "Ma végig sétáltam a hotelben és csak olyan emberekkel találkoztam, akiknek van érme az elmúlt öt év világversenyiről a 84 kilogrammos mezőnyben. Kicsit ijesztő!"

Virág Lajos a háttérben mosolyog, majd komolyra vált mikor őt faggatom.

- Nehéz volt az időbeni átállás?
- Pont arról beszélgettünk, mennyire megviselt az a hatórás időeltolódás, bár már napok óta Kínában vagyunk, olykor mégis fáj a fejem. Mérhetetlen bűz van a városban, pedig amúgy tetszik a rengeteg betontengert felsorakoztató Kanton!

- Mennyire inspirálja, hogy ennyire különleges helyen lehet?
- Természetesen nagy hatással van rám, és remélem, hogy a szőnyegen is bizonyítom mindezt. Két héttel ezelőtt még panaszkodtam a térdemre, de ma már a minden a múlté.

- Jöhet bárki az ellenfelek közül?
- Jöhet! Mert 2-3 komoly versenyzőt mindenképpen le kell győznünk ahhoz, hogy döntőbe jussunk. Itt már nincs alibizés, küzdeni kell.