Mégsem szűnik meg a hajléktalanok fürdője

Vágólapra másolva!
Kedd estétől ismét fogadja a hajléktalanokat az ÁNTSZ által működtetett Gyáli úti fürdő, ahol a tisztálkodás mellett a hajléktalanok igazolást kaphatnak arról, hogy nem rühesek vagy tetvesek. Utóbbi azért is fontos, mert sok szállóban elvárják tőlük, hogy felmutassák ezt az igazolást. A közfürdő egy héttel ezelőtt bezárt, mert üzemeltetője úgy látta, a jövőben nincs pénz működtetésére.
Vágólapra másolva!

Kedd este óta - egyhetes szünet után - ismét fogadja a hajléktalanokat az ÁNTSZ által működtetett Gyáli úti közfürdő. Ezt a fürdőt naponta száznál is több hajléktalan vette igénybe - itt tisztálkodtak, illetve megvizsgáltatták magukat, hogy nem váltak-e rühessé vagy tetvessé. Az itt kiadott orvosi igazolást sok szállóban el is várják tőlük.

"Fürdési lehetőség máshol is van a városban, de ezt az igazolást csak itt adták ki" - mondta az [origo]-nak Gurály Zoltán, a hajléktalan-ellátással foglalkozó Menhely Alapítvány szóvivője.

A közfürdő november elsején zárt be forráshiány miatt. A fürdő üzemltetésére évente 14-15 millió forintra van szükség, az ÁNTSZ azonban hiába kért pénzt - pályázatok útján - az Egészségügyi Minisztériumtól és a Fővárosi Önkormányzattól, nem jártak sikerrel - tudtuk meg Jakab Dezsőtől, a budapesti ÁNTSZ osztályvezetőjétől. A tisztasági fürdőt ezért bezárták, a parazitavizsgálatot azonban továbbra is elvégezték, ez ugyanis az ÁNTSZ kötelező feladata.

Kedd este azonban, miután a sajtóban több helyen megjelent a fürdő bezárásának híre, a közfürdő újra megnyitott. Az itt dolgozók egyelőre csak annyit tudnak, hogy egy darabig újra működik, de valószínűleg szombaton és vasárnap - a korábbiaktól eltérően - zárva tartanak majd. Szerettük volna megtudni az illetékesektől, hogy hirtelen honnan lett pénz a fürdő üzemeltetésére, de csak annyit közöltek, hogy a téli időszakban biztosan fogadják a hajléktalanokat a Gyáli úton.

Tiefenthaler Eszter