Ennio Morricone végre Oscart kap

Életmű-Oscar-díjjal tüntetik ki Ennio Morriconét, napjaink talán legnagyobb filmzeneszerzőjét - közölte szerdán a Los Angeles-i filmakadémia. A 78 éves maestro négy és fél évtizedes pályafutása során több mint 400 film zenéjét komponálta, összesen ötször jelölték az aranyszoborra, de egyszer sem kapta meg.

Az életműdíjhoz ugyanolyan szobrocska dukál, mint amilyet a "rendes" Oscar-díjhoz adnak, és Morricone egyébként csak a második zeneszerző, aki ebben a kitüntetésben részesül (előtte 1986-ban Alex North kapott ilyet).

A római születésű Morricone a Santa Cecilia zeneakadémia hallgatója volt, zeneszerzőként és trombitásként szerzett diplomát - később számos híres filmzenéjében hangzanak fel hátborzongatóan szép trombitaszólók -, és miután fiatal éveiben több római zenekarban is megfordult hangszerével, hamarosan megismerte őt az olasz művészvilág. Már 1955-től írt filmzenéket, miközben könnyűzenei lemezek hangszerelőjeként kereste kenyerét. Az igazi sikert azonban közel 10 évvel később egy régi iskolatársának, Sergio Leonénak köszönheti: 1964-es egymásra találásuk a filmtörténet egyik legendás párosának születését jelentette, nélkülük aligha születhetett volna meg az olasz western (népszerűbb nevén spagetti-western), amely hosszú évekre átvette a kifulladt amerikai vadnyugati filmek szerepét.

Morricone zenéje elválaszthatatlanná vált az olyan filmektől, mint az Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat. Ez utóbbinál az egymásra hangoltság már olyan szintű volt, hogy Leone Morricone zenei motívumaitól ihletetten írta meg a film forgatókönyvét. Feszültség, kihívás, kaland, romantika, büszkeség, bosszúvágy árad ezekből a muzsikákból, és ha a néző egyszer látta a filmet, utána már előhívja az agyából azokat a képeket, ha hallja a zenét. Ilyen A Jó, a Rossz és a Csúf temetői párbaja vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat dermesztő szájharmonika-hangja. A mai napig ezek a legnépszerűbb Morricone-zenék, amelyek még a rockra is hatottak. A Ramones például A Jó, a Rossz és a Csúf "aranyláz"-zenéjével nyitotta koncertjeit, napjainkban pedig a Mars Volta vonul be a színpadra az Egy maréknyi dollárért hangjaira, mint ahogy a Metallica is Morricone-intróval vezette be fellépéseit egy időben. A zeneszerzőnek számos rockzenész tisztelője van, így Morrissey az idén megjelent, Ringleader Of The Tormentors című lemezén is hallható Morricone által komponált vonósbetét.

Morricone számos nagy filmhez adta nevét és tehetségét. Dolgozott Pier Paolo Pasolinival (Teoréma, Salo avagy Szodoma 120 napja), az olasz horror atyjával, Dario Argentóval (Az üvegtollú madár), rajta hagyta a kézjegyét az olasz politikai krimi legnagyobb alkotásain (Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, Todo Modo, A vasprefektus, A polip tv-sorozat), az ő zenéje csendül fel Pasquale Festa Campanile "szentségtörő" filmjében, A lator-ban, és akkor még nem is esett szó Giuseppe Tornatore filmjeiről: a Nuovo Cinema Paradisó-ról, Az óceánjáró zongorista legendájá-ról vagy a Malená-ról. Amerikai munkái közül A misszó és Az érinthetetlenek aratta a legnagyobb sikert. 2005-ben ő komponálta a Kertész Imre regénye nyomán forgatott Koltai Lajos-film, a Sorstalanság zenéjét is: egyes kritikusok szerint a muzsika "túlságosan szépre" sikerült, különösen a lágerbeli sorakozó amúgy döbbenetes képsorai alatt. Kevésbé ismert, hogy Morricone már 1992-ben dolgozott magyar filmessel: Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című alkotását zenésítette meg.

Morricone, aki számos kortárs nagyzenekari, kamara- és kórusművet is komponált, többször fellépett már Magyarországon is. Legutóbb 2002-ben a Szegedi Szabadtéri Fesztiválon vezényelte szerzeményeit.

[origo]/MTI