Vágólapra másolva!
Rátgéber László, a női bajnokság második helyén végzett MiZo Pécs 2010 vezetőedzője nem ért egyet azzal, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) csapata helyett az MKB-Euroleasing Sopront indítaná a jekatyerinburgi klubvilágbajnokságon.

"Tavaly Pécsett volt az egyik selejtezőcsoport, amelyet a tajvani, a kubai és a mali bajnokcsapat előtt mi nyertünk meg. Így saját jogon indulhatunk az oroszországi nyolcas döntőben, az MKOSZ mégis az MKB-Euroleasing Sopront választotta. Ennek a döntésnek semmilyen erkölcsi alapja nincs, sőt egyenesen borzasztónak találnám, ha a soproniak vehetnének részt, nem pedig mi. Arról nem is beszélve, hogy egy éve sok pénzünkbe került a házigazda szerepkör. Értetlenül állok a szövetség döntése előtt, amelyet sportszerűtlennek tartok" - nyilatkozta a baranyaiak mestere.

Rátgéber - aki telefonon már tiltakozott Berényi János MKOSZ-elnöknél - úgy véli, még van idő a módosításra, ugyanis a nemzetközi szövetségnél (FIBA) június 30-ig kell jelezni, hogy Magyarországot melyik együttes képviseli.

Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára cáfolta a pécsi tréner állításait: "Nekünk június 30-ig kell kijelölnünk egy csapatot a hivatalosan Világliga néven futó sorozat nyolcas döntőjébe, és döntésünkkel maximálisan a magyar kosárlabda érdekeit kívánjuk szolgálni. A FIBA részéről kaptunk egy felkérést a delegálásra, ebben azonban nem szerepel a MiZo neve, ráadásul a tavalyi pécsi négyes tornának sincs semmilyen dokumentációja a szövetségben. Egyelőre nem foglaltunk állást az ügyben".