A változtatás célja a csatorna vezetőinek elmondása szerint az, hogy a televízió közönségét fiatalítsa és új nézőket hozzon. A korábban ebben a sávban látható ismétléseket a Reggeli jam-et követően sugározzák.
A hét óra előtt öt perccel induló és kilenckor záruló adásfolyamot az ATV-n már hosszabb ideje látható Demcsák Zsuzsa és az RTL Klubtól nemrég leigazolt Sárosdy Eszter vezeti heti váltásban. A politikai és bulvártémákat egyaránt feldolgozó műsorfolyamban két alkalommal - kezdéskor és egy órával később - hangzanak el hírek.
A Kávét vagy teát című rovatban szerepel a nap vendége, a Hidegzuhany a nap kínos témájával foglalkozik, a Kultúrmix mellett Vendégkönyv címmel fogyasztóvédelemmel foglalkozó rész is helyet kapott a műsorban, de lesznek környezetvédelmi percek is. A gyakorló és a leendő szülők számára egyaránt kínálnak majd újdonságokat, Alapozó címmel pedig szépségápolási tanácsokat nyújtanak.
Újdonság, hogy az ATV lapszemle helyett a Netszemlé-t ajánlja, benne a internetes lapok legfrissebb híreivel.