Freedom House: Megrázkódtatások érték a stabil magyar demokráciát

Vágólapra másolva!
Stabil demokráciának számít Magyarország a kérdést évtizedek óta vizsgáló Freedom House szerint, amely ezért idén is a legmagasabb osztályzattal értékelte hazánkat. Hozzátették ugyanakkor, hogy az ország politikai megrázkódtatásokat élt át 2007-ben, nagymértékű volt az elégedetlenség. A világon azonban visszaszorult az elmúlt évben a demokrácia és a szabadság a szervezet szerint, amely például Oroszországot a nem szabad államok közé sorolta.
Vágólapra másolva!

Magyarország 2007-ben is a világ stabil demokráciái közé tartozott, bár nem volt mentes a politikai megrázkódtatásoktól - derült ki abból a szerdán közzétett jelentésből, amelyben az amerikai Freedom House a szabadság és a demokrácia világbeli helyzetéről adott számot. A független szervezet Magyarország demokráciateljesítményét továbbra is a legmagasabb pontszámmal értékelte mind a politikai, mind a polgári jogok tekintetében, az 1-től 7-ig terjedő skálán ez 1-es osztályzatot jelent.

Hazánk tavaly is maximális osztályzatokat kapott, de azzal a megjegyzéssel, hogy 2006-ban "némileg gyengült" a demokrácia. A Freedom House értékelése szerint ugyanis akkor "enyhe visszaesés történt az erőteljesen polarizálódott politikai környezetben a zavargások és a polgári elégedetlenség miatt". Idén egy tömbben vizsgálta az egykori Szovjetunió utódállamait és Kelet-Európa egykori kommunista országait. Úgy találták, hogy míg előbbiek esetében visszaesés volt érzékelhető, az orosz modell hatása érvényesült, utóbbiaknak előnyére vált Nyugat-Európa közelsége és az EU-tagság.

Magyarország, Lengyelország és Románia a szervezet szerint politikai megrázkódtatásokat élt át, elégedetlenség volt a nem megfelelőnek érzett életszínvonal, a korrupció és egyéb kérdések miatt, politikai rendszereik azonban rugalmasnak bizonyultak - állapítják meg. A Freedom House szerint Lengyelországban, amely szintén a legmagasabb, 1-es osztályzatokat kapta, erősödött a demokrácia helyzete. Magyarország szomszédai közül Ausztria, Szlovénia és Szlovákia egyaránt a legmagasabb osztályzatokat kapták. Horvátország és Románia teljesítménye mind a politikai, mind a polgári jogok terén eggyel rosszabb, 2-es értékű volt.

A világban visszaesett a demokrácia

A globális helyzetet értékelve a szervezet ugyanakkor azt állapította meg, hogy 2007-ben jelentős mértékben visszaszorult a világon a demokrácia. A legsúlyosabb visszalépés Dél-Ázsiában volt, de jelentősen romlott a helyzet a volt Szovjetunió területén, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A kedvezőtlen folyamatok olyan nagy és politikailag fontos államokat érintettek, mint Oroszország, Pakisztán, Kenya, továbbá Egyiptom, Nigéria és Venezuela.

A szervezet szerint az utóbbi években, különösen az ukrajnai 2004-es "narancsos forradalom" óta a világ legnagyobb súlyú önkényuralmi rendszereiben visszaszorították a demokráciát, azonban már más eszközökkel: nem az egykori zsarnoki rezsimek durva technikáit - gyilkosságot, bebörtönzést és száműzést - alkalmazták, hanem jogi akadályokat emeltek, adóvizsgálatok, bürokratikus korlátozások és egyéb eszközök révén némították el a politikai változást követelő ellenzéki pártokat és a civil társadalmat.

A jelentésben kiemelik, hogy Oroszországban tisztességtelen választásokat rendeztek. A Kreml illúziókampányt rendezett - állítja a szervezet -, amelyben alig maradt tér az ellenzéki erőknek a bírálatra és arra, hogy üzenetüket a lakossághoz eljuttassák. Oroszország a nem szabad országok közé tartozik, a politikai jogok tekintetében 6-os, a polgári jogok terén 5-ös osztályzatot kapott (a 7-es a legrosszabb). Néhány kivételtől eltekintve Észak-Amerika és Nyugat-Európa országai kapták a legjobb minősítéseket.

A világon 90 országot minősített a Freedom House szabadnak és 60-at részben szabadnak, utóbbi államokban csak részlegesen érvényesülnek a politikai és polgári jogok, gyakori a korrupció, gyenge a jogállamiság. A nem szabad kategóriába tartozik 43 ország, ahol hiányoznak az alapvető politikai jogok, és a fontos polgári jogokat rendszeresen, széles körben megsértik.