Még nem késő gázártámogatást kérni

Vágólapra másolva!
Akár három újabb áremelésre is számíthatunk még az idén, így szinte sosem késő költségvetési hozzájárulást kérni. Februártól járhat már az energiatámogatás annak, aki a hónap végéig sort kerít kérelmének a benyújtására.
Vágólapra másolva!

Az eddigi mérleg szerint több mint másfél millió igény érkezett a Magyar Államkincstárhoz. Az 1 millió 300 ezret is meghaladta a támogatás engedélyezéséről szóló határozatok száma. Hiánypótlásra közel 250 ezer kérelmet küldtek vissza, több mint 25 ezer esetben pedig elutasító határozatott született - tájékoztatott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A támogatást írásban, az e célra szolgáló formanyomtatvány kitöltésével lehet kérni. A feltételek megváltozása miatt módosították azonban a korábban használatos igénylőlapot. 2008-ban így kizárólag az erre az évre szóló nyomtatványon lehet a költségvetési hozzájárulást igényelni.

Újdonság, hogy a kérelemben az adott háztartásban élő valamennyi személy adóazonosítóját fel kell tüntetni. A háztartás tagjaként ellenben csak olyan személyt lehet feltüntetni, aki a lakcímkártya szerint az adott lakcímre be van jelentve, és ténylegesen is a háztartásban lakik. A nyomtatványt a Magyar Államkincstár honlapjáról letölthető, de beszerezhető a regionális igazgatóságok ügyfélszolgálati irodáiban is. A kérelmeket ellenben postán célszerű benyújtani.

Év közben nem lehet módosítani

A gázártámogatást egy évben csak egyszer, az igénybejelentést követő hónap első napjától lehet megállapítani, ráadásul év közben módosításra sincs lehetőség. Teljesen egyértelmű, hogy nem jár támogatás akkor, ha a fogyasztó és a szolgáltató közötti szerződés, vagy akár a szolgáltatás igénybevétele megszűnik. Lehetőség van a támogatás lemondására is. Ezt kizárólag írásban lehet megtenni, a lemondást ugyanakkor nem kell megindokolni.

Az előzőekben ismertetett szabályok betartása külöünösen fontos, mivel az úgynevezett jogosultsági időszakban (2008. január 1-december 31.) csak olyan személy igényelhet újabb támogatást, aki - vagy akinek a háztartásában élő személy - a korábban megállapított hozzájárulást lemondta és ezt a szolgáltató által kiállított okirattal igazolni is tudja.

A jövedelmet arányszámokkal kell meghatározni

A támogatásra való jogosultság megállapításánál nem a háztartásban élők egy főre jutó jövedelmét, hanem az úgynevezett egy fogyasztási egységre jutó jövedelmet kell megjelölni. A fogyasztási egység alatt pedig a háztartás tagjainak a jogszabályban előírt arányszámát kell érteni. Az első nagykorú személy 1-es, a másodikat 0,9-es, a többieket pedig 0,8-as arányszámmal kell figyelembe venni. Az első és második kiskorú arányszáma 0,8, a többieket pedig már csak 0,7-el kell figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy egy klasszikus négytagú, kétgyermekes család esetében a havi jövedelmet 3,5-el kell elosztani. Magasabb összegű családi pótlék vagy fogyatékossági támogatás esetén az érintett személlyel kpcsolatos arányszámot 0,2-vel kell növelni.

A támogatás engedélyezésére akkor kerülhet sor, ha az egy fogyasztási egységre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének (28 500 forint) a három és félszeresét (99 750 forint). A kérelemhez mellékelni kell az utolsó energiaszámla másolatát. Fontos tudnivaló ezzel összefüggésben, hogy a befizetést igazoló feladóvevény másolata (azaz a sárga csekk befizetőnél maradó részét) mellékletként nem fogadható el.

A kamat mellett bírság is kiszabható

Az adóazonosítók alapján a Kincstár és az APEH is vizsgálhatja, hogy a kérelem szerinti adatok megfelelnek-e a valóságnak. Az ígéretek szerint januártól az ilyen típusú ellenőrzések folyamatosak lesznek. A jogosulatlanul felvett támogatásokat a jegybanki alapkamat kétszeres összegével növelten kell a potyázóknak visszafizetniük. Indokolt esetben pedig (pl. szándékos megtévesztés) akár félmilliós bírság kiszabására is sor kerülhet ezen felül.

Tavaly a gázártámogatási kérelmek mintegy 10 százalékát ellenőrizték. Összesen 180 ezer esetben rendelt el adategyeztetést a kincstár. A lezárult esetek mintegy harmadában találtak eltérést, tőlük visszavonták a támogatást. A tavaly év végén közzétett ellenőrzési tapasztalatok szerint sok esetben előfordult, hogy az igénylő, vagy a számításba vett családtagjainak valamelyike az adott címen lakott ugyan, de nem volt oda bejelentkezve.

Tekintve, hogy a jogosultságot valamilyen módon érintette, a támogatást is meg kellett szüntetni az ilyen esetekben. Sok eltérést fedeztek fel a jövedelmi adatokban is. A leggyakoribb hiba az volt, hogy az előírásokkal ellentétben csak a havi fizetést vették az érintettek figyelembe.