Vágólapra másolva!
A két Fejér megyei csapat, az Alba Volán és a Dunaújváros a két csíkszeredai csapattal mérkőzik meg a jégkorong ob I elődöntőjében, és az esélyek a magyarországi együttesek sikerét ígérik.

A negyeddöntőben az Újpestet búcsúztató, címvédő székesfehérváriak az SC Csíkszereda ellen lépnek jégre. Az erdélyi alakulat élvezi a hazai pálya előnyét, lévén a rivális az alapszakaszban a gyengébbik keretével állt ki, a legjobbak az osztrák pontvadászatban szerepeltek. Így aztán az egymás elleni eddigi összecsapások eredményeiből következtetésként levonni semmit sem lehet.

A másik ágon az alapszakasz-győztes Dab.Extra.hu az előző körben pihent, most pedig a HC Csíkszeredával találkozik. A két gárda a bajnokságban hatszor mérkőzött.

Dunaújvárosban mindig kikapott az erdélyi együttes (8-2, 4-2, 5-1), ugyanakkor Csíkszeredában a Dab egyszer nyert (4-3) és kétszer kikapott (4-3-ra hosszabbításban, illetve 4-2-re). Ez a két alakulat vívta december 29-én a Magyar Kupa döntőjét, akkor Csíkszeredában büntetőkkel nyert a dunaújvárosi csapat.

Az elődöntők menetrendje:
március 4., kedd: 1. mérkőzése
március 5., szerda: 2. mérkőzések
március 9., vasárnap: 3. mérkőzések:

ha szükséges:
március 10., hétfő: 4. mérkőzések
március 12., szerda: 5. mérkőzések