262. Cziener Krisztián - Róma

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Rómából jelentkezik Cziener Krisztián.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
Már két éve, hogy itt dolgozom.

Idetalálásom oka a gondviselés: Egy kedves régi barátommal nyaralni jöttünk, mint mindig. Ez is olyan volt, mint a többi, csak egy kis különbséggel: a tengerparton ellopták az autónkat és vele mindent. A sok rendőrségi procedúra után végre sikerült fogni egy taxit, mely ide, a jelenlegi munkahelyemre hozott el bennünket, a Szent István zarándokházba. Innen meg már ment minden a maga rendje szerint, ismerkedések, beszélgetések.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Ezt a várost könnyű bemutatni, hiszen csak szeretettel és csodálattal lehet róla beszélni. Itt az egész világ képviselve van, a világ minden részéről élnek itt emberek, és jól megvannak együtt.

A sok megmaradt műemlék és azok hangulata elvarázsolja az ide érkezőket. A Vatikán egy különálló kis állam az államban, mely szépségével, monumentalitásával, építészetével méltán lenyűgözi az idelátogatókat. A tenger jóvoltából egy harmadik, nagyon szép és értékes kikapcsolódási ponttá válik a város. Amiben javíthatnának, az a tömegközlekedés, illetve annak is csak a nem létező menetrendjén: a busz vagy jön, vagy nem. Még talán annyi, hogy néha sokkal jobb lenne, ha nem sodorna el a hömpölygő embertömeg.

Mi hiányzik Magyarországról?
A család és a baráti kör, a velük töltött szép élmények.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
Hát már több minden, szinte minden! A közösség, amelyben élek, a kellemes klíma és a város.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Az életszínvonal magasabb, és az emberek sokkal kiegyensúlyozottabbak, közvetlenebbek és barátságosabbak.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Egy óra parkolás 1 euró (252 forint). A buszjegyek közül a 75 perces 1 euró (252 forint), a napijegy 4 euró (1008 forint), a háromnapos jegy pedig 11 euróba (2772 forint) kerül.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Egy szoba-konyha összkomfortos, jó állapotban lévő, központban 1500 euró (378 000 forint) plusz rezsi.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
A jövedelmemből, amit szeretnék, megvehetem magamnak, és persze ha elteszem, akkor spórolni is tudok. Amire gyűjtöttem, azt már megvettem, ez egy bicikli volt.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Igen! Mindig szerettem a növényeket és vágytam egy szép kertre, amit majd én gondozhatok, de sosem gondoltam volna, hogy ezt éppen Rómában fogom elérni.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Sokkal optimistábbak az emberek, kedvesek és barátságosak. Teljesen más hangulat uralkodik, persze az olaszok amúgy is pörgős nép: sokat hőbörögnek és sztrájkolnak.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Tartani? Mitől? Az ember bízza magát a Gondviselésre és a legjobb helyekre kerül! Reményem az egy : boldog, nagy család, más nincs jelenleg. Azt teszem, amit szeretek.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
A választások sikere.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
A szentatya amerikai látogatása.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Hát nem a televízió és nem a pláza! Sokkal inkább a természet és a hatalmas parkok, melyek ilyenkor zsúfolásig megtelnek, gyerekestül, nagymamástul.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Sok! Rengeteg felé lehet sétálni, itt-ott beülni egy jó kis pizzériába vagy kimenni a tengerpartra. Persze, akinek bulis kedve támad, az is talál magának megfelelő helyet.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Igen! És már nagyon szeretnék gyerekeket, hogy valóban így legyen, hogy nekik már jobb, boldogabb gyermekkoruk lehessen.

<