Vágólapra másolva!
Lamperth Mónika eddigi szociális minisztert azért válthatták le, mert szabotálta a szociális segélyezési terveket, amelyekkel nem ért egyet. Lamperth és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök között ugyanis nézetkülönbségek vannak a segélyezési politikában - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter leváltását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azzal indookolta, hogy szükség van egy jó szervező segítségére a párt irányításában. A miniszter menesztésének hátterében azonban az áll, hogy Lamperth mást gondolt a szociális segélyezési rendszer átalakításáról, mint a miniszterelnök - írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, míg Lamperth a munkavállalásra ösztönző programokat részesítette volna előnyben, addig Gyurcsány munkára kötelezné a segélyen élőket, ez viszont kedvezőtlenül érintené a munkanélküliek többségét. Lameprth meghirdette a munkatesztet, amelynek lényege, hogy munkába állás előtt kipróbálják, alkalmas-e valaki a munkavállalásra.

A Népszabadság úgy tudja, minderre Gyurcsány szűk körben azt mondta: a miniszter elképzelései túl közel állnak Ferge Zsuzsa szociológuséhoz. A szociológus ugyanis úgy véli, a munkaerőpiacról évekkel ezelőtt kiszorult, azóta jórészt falusi gettókba kényszerült százezrek "aktivizálása" nem olyan feladat, amely néhány kormányrendelettel megoldható volna.

Lamperth Mónika utóda a szociális és munkaügyi miniszteri poszton Szűcs Erika.