Bécsi szelet berlini módra

Vágólapra másolva!
A hétvégén a nyár első Casino Bangkok Special partyjára kerül sor, ezúttal pénteken, a Mokka Cukában. A No Vidra Crew szervezőcsapat az osztrák Florian Meindlt látja vendégül, aki fiatal kora - huszonhárom év - ellenére a minimál/tech-house színtér egyik fontos figurája.
Vágólapra másolva!

Az osztrák származású fiatalember a dzsessz és a drumandbass irányában tette első lépéseit, majd 2004-ben kezdett fókuszálni a minimaltechnóra és house-ra. Első ilyen megjelent zenéje aztán egyből Oliver Koletzki válogatáslemezén landolt.

Az ifjú producer 2005-ben Berlinbe költözve talált rá saját hangzására igazán, a helyi partyszcéna és a város sajátos hangulatának hatására. Az általa kitaposott ösvény kezdett országút méretűvé szélesedni, hiszen eddigre már olyan kiadók jelentették meg zenéit, mint a Balkon, a Traum vagy a Trapez.

Florian 2006-ban Oliver Koletzkivel karöltve megalapította a Flash Recordingst, amelynél közös zenéik mellett feltörekvő tehetségek anyagai jelennek meg. Még csak huszonhárom éves, ám fiatal kora ellenére a minimal/tech-house egyik megkerülhetetlen személyiségévé vált - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a két és fél év alatt produkált bő harminc megjelenése.

Saját bevallása szerint célja a folyamatos progresszió a professzionális zenélés, és nyilván ebből ad ízelítőt most pénteken. Aki előre hangolna a partyra, annak álljon itt a májusi, letölthető promómixe (jobb klikk, mentés másként).

Az est házigazdái is odateszik magukat, NVC-s back2back szetteket hallhatunk Ioda és Subotage, valamint Dr. Zoidberg és Tempo részéről. Vendégelőadóként zenél még a Lick The Click! párosa, Crimson és Chrom. A Hajógyári-szigeten lévő Mokka Cukába (Május 9. park, a K-Hídon túl) június 20-án a belépés ingyenes.

party.[origo].hu

Florian Meindl dj-szettje az idei Oparton