Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Székhely: Lincoln
Kormányzó: Dave Heineman (republikánus)
Lakosság: 1,7 millió fő
Az elnökválasztás eredménye: 57% republikánus párt, 41% demokrata párt
Elektorok száma: 5

Innen jött: Gerald Rudolph Ford, az Egyesült Államok 38. elnöke (1974-77)

Hivatalos madara a nyugati réticsiröge, virága a magas aranyvessző, fája az amerikai fekete nyár, állata a fehérfarkú vagy virginiai szarvas

Forrás: Getty Images

Több mint kétszer nagyobb Magyarországnál. Neve oto indián eredetű, jelentése: lapos víz, amit egyik jelentős folyójáról, a Platte-ről kapott. A nagy amerikai sivatag része volt, de az 1860-as években szabad földért idesereglő (elsősorban angol, cseh, ír, német és svéd eredetű) telepesek és leszármazottaik virágzó mezőgazdasági termőterületté alakították. Főként kukoricát, szóját, búzát termelnek, jelentős a húsipar.

Itt van az amerikai légierő stratégiai parancsnoksága, és itt van a világ legnagyobb rendezőpályaudvara, a Bailey Yard. Nebraska legmagasabb pontja, alig 1600 méter, valójában nem is hegy, csak egy kiemelkedés az állam nyugati részét képező sztyeppés fennsíkból. Falusias állam, településeinek 89 százalékán kevesebb, mint 3000 ember él. Minden amerikai államnál több folyó szeli át.

Ez az egyetlen amerikai állam, ahol egykamarás a törvényhozás, ráadásul egyedül itt nem szerepel a választásokon a helyi képviselők neve mellett, hogy melyik párt tagjai. Az állam masszívan republikánus: szavazói szinte az összes elnökválasztáson - a demokrata Lyndon B. Johnson 1964-es megválasztása kivételével - a republikánus jelölt mellet voksoltak.

Egy demokrata és republikánus küldöttje van a washingtoni szenátusban, valamint három (republikánus) képviselője a törvényhozásban. A republikánus szenátort, Ben Nelsont, pártja legkonzervatívabb szenátorának tartják. Talán nem véletlen, hogy az állam déli részén folyik keresztül a Republikánus folyó.