Még az intenzíven kezelik Törőcsik Marit

Vágólapra másolva!
Stabil Törőcsik Mari színésznő állapota, de továbbra is a Kútvölgyi kórház intenzív osztályán kell maradnia - ezt közölte az inenzív osztály vezetője és a Nemzeti Színház  vezetősége. A 73 éves művésznő október 16-án került kórházba életveszélyes állapotban.
Vágólapra másolva!

Törőcsik Mari állapota stabil, a művésznő sétál, közérzete jó, ugyanakkor továbbra is intenzív ellátást és megfigyelést igényel, ezért a kórházat még nem hagyhatja el - közölte a Nemzeti Színház vezetősége és Gál József professzor, a Kútvölgyi kórház intenzív osztályának igazgatója. "Ezúton szeretnénk megköszönni, a művésznő nevében is, a közönség és a média aggódását, megértő türelmét" - olvasható a Nemzeti Színház közleményében.

A színház október 16-án tudatta, hogy Törőcsik Marit életveszélyes állapotban került kórházba, részleteket azonban nem közöltek a 73 éves színművésznő betegségéről. Arról, hogy a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész túljutott az életveszélyen, október 22-én adott ki közleményt a Nemzeti Színház.