BUX: folytatódott reggel az erősödés

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,11 pontos emelkedéssel, 11 976,77 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 2,05 százalékkal erősödött.
Vágólapra másolva!

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint ma folytatódhat az emelkedés, és ha az előző napinál jóval kisebb mértékben is, de tovább erősödhetnek a részvényárak. Hozzátette: mindez persze attól függ, hogy a világ fejlett tőzsdéin is kitart-e a lendület, vagy pedig megindul a profit-kivét az előző napok emelkedése után. Megjegyezte, hogy a német DAX index például 10 százalékot emelkedett hétfőn, és ez esetleg indokolhatja a korrekciót.

Az MNB hétfői 50 bázispontos kamatcsökkentése, valamint a tartalékráta csökkentése 5 százalékról 2 százalékra jót tett a forintnak, de a jelek szerint kedden már nem folytatódik a forint erősödés - mondta az elemző.

Hétfőn a kedvező nemzetközi hangulat mellett a jegybank lépése is kedvezett a magyar piacnak, főleg az OTP-nek, amely csaknem 15 százalékkal drágult, a forint pedig 261,00 forintig erősödött az euróval szemben, a pénteki 267,50 forint körüli jegyzésről.