Rosszul kezdett a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,14 pontos csökkenéssel, 11 797,12 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,54 százalékkal gyengült. A kereskedők mérsékelt ármozgásokra számítanak.
Vágólapra másolva!

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője szerint délelőtt enyhe negatív korrekció lehetséges az elmúlt napok emelkedése után, délután pedig az Egyesült Államokban megjelenő makrogazdasági adatok alakíthatják a kereskedést. Ázsiában vegyesen zártak a főbb tőzsdeindexek, így nem adnak határozott iránymutatást - mondta el az elemző. Hozzátette, hogy az Egyesült Államokban már a hálaadásnapi ünnepre készülnek, így kisebb profit realizálás elképzelhető az ottani hosszú hétvége előtt.

Azzal kapcsolatban, hogy az S&P rontott a Mol hosszú távú hitelminősítésén, az elemző úgy vélekedett: ez inkább csak egy utólagos helyzetértékelés a hitelminősítő részéről, nem jó üzenet ugyan, de érdemi mozgást nem vált ki a papír árfolyamában. A besorolás csökkentésének indoka, hogy a Molnak megnövekedett a hitelállománya az INA részvények megszerzése miatt, ez azonban nem új információ - tette hozzá.