Vágólapra másolva!
Szombaton közel hétszáz vívó veszi birtokba a Papp László Budapest Sportarénát. A negyedik Westend Reménységek Tornájára kilátogatók a versenyprogramon túl válogatott versenyzők, köztük a pekingi olimpián bronzérmes Mincza-Nébald Ildikó segítségével ismerkedhetnek meg a vívás alapjaival, lesz sportágtörténeti kiállítás, és a hagyományőrzés is előtérbe kerül.

Az Artos-kupáért kiírt tornán a három fegyvernemben, azaz párbajtőrben, kardban és tőrben két korcsoportban - 1994-95 és 1996-98 - zajlnak a versenyek, s mivel közel hétszázan lépnek pástra, reggeltől estig pengecsattogástól lesz hangos a Papp László Budapest Sportaréna.

A Magyar Vívó Szövetség egyfajta "vívóünneppé" szeretné varázsolni a napot, ennek szellemében az érdeklődők megtekinthetik Németh Árpád sportágtörténeti kiállítását, a hagyományőrző kiállítást és bemutatókat is láthatnak.

Az Arénába kilátogatók válogatott versenyzők szakavatott segítségével ismerkedhetnek meg a vívás alapjaival, és speciális felszerelésben még "asszózhatnak" is velük. A sportág népszerűsítésben a pekingi olimpián bronzérmes, csapatban világbajnok párbajtőröző Mincza-Nébald Ildikó, a csapatban Európa-bajnok, egyéniben vb-3. és olimpiai ötödik tőröző Knapek Edina, valamint a csapatban vb-2., egyéniben Eb-3. kardozó Nagy Orsolya is szerepet vállalt.

A pályafutását tőrözőként kezdő Mincza-Nébald Ildikónak elmondása szerint nem adatott meg, hogy kisgyerekként nagy bajnokokkal vívhasson, Nagy Orsolyának viszont vannak ilyen emlékei. "Szabó Bencével és Csongrádi Lászlóval is volt alkalmam vívni, és Csongival kapcsolatban van egy kedves történetem is. Amikor életemben először voltam edzőtáborban, az UTE-val Kékestetőn, feljött hozzánk, gyerekekhez. Ez 1987-ben történt, vagyis egy évvel azelőtt, hogy a férfi csapatunk olimpiai bajnok lett Szöulban. Én még nem voltam tíz éves, és felajánlották, hogy ha Csongival képes vagyok lefutni az észak-déli lejtőt, ami jó néhány kilométer, akkor este tíz óráig elmehetek a discóba... Sikerrel jártam, és erre rettenetesen büszke voltam. S most azért is megyek ki szombaton az Arénába, mert én tényleg tudom, hogy a gyerekeknek nagy élmény találkozni a felnőtt válogatottakkal. S szerintem legalább a kilencven százalákuk miattunk kezdett el vívni."

A Papp László Budapest Sportarénában a program 9:25-kor kezdődik és várhatóan 20 óra után ér véget. A belépés díjtalan.