Fejlesztőknél a Windows 7 végleges verziója

Vágólapra másolva!
Csütörtök óta hozzáférhetnek az MSDN és a TechNet fejlesztői közösségek tagjai a Windows 7 végleges, kiadásra jelölt verziójához. A felhasználóknak még október végéig kell várniuk az új rendszerre.
Vágólapra másolva!

A Microsoft sokak által várt új operációs rendszere július 23-án érte el a végleges, kiadásra kész állapotot. A béta verzióban már több mint fél éve kipróbálható Win 7 október 22-én kerül a boltok polcaira, a magyar verzió pedig október 31-én válik majd elérhetővé.

A fejlesztők azért kapnak korábban hozzáférést a Win 7 végleges verziójához, hogy az Vista utódjára váltó felhasználókat az új rendszeren is tökéletesen működő programok várják. Az elővételben is megrendelhető rendszer eddig jó úton halad, hogy kijavítsa a Vista által ejtett sebet a Microsoft hírnevén.

Az operációs rendszert európai - azaz a böngészőválasztás lehetőségét felkínáló - verziója Home Premium verzióban várhatóan 33 ezer forintba, Professional verzióban pedig 79 ezer forintba fog kerülni. A béta rendszert kipróbálóknak jövő márciusig van idejük tesztelni a rendszert, csak utána lesznek kénytelenek megvenni a Win 7-et.