Vágólapra másolva!
Bodnár László, a Debrecen labdarúgója, aki pénteken halálra gázolt egy kerékpárost, ott lesz hétfőn Telkiben, a világbajnoki selejtezőkre készülő válogatott edzőtáborában. A hátvéd Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal egyeztet, vállalja-e a játékot a svédek és a portugálok ellen.

A hírt Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke közölte hétfőn reggel.

Kisteleki megjegyezte: nem sportszakmai döntést kell hozni, hanem emberi oldalról kell megközelíteni Bodnár ügyét.

"Kérdés, hogy a játékos milyen lelki állapotban van, befolyásolja-e ez a teljesítményét. Egyáltalán vállalja-e a játékot" - mondta Kisteleki István hozzátéve, mihamarabb meg kell oldani ahelyzetet, noha a csapat majd szombaton lép pályára.

A magyar válogatott szombaton a svédekkel, szeptember 9-én pedig a portugálokkal találkozik vb-selejtezőn.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a balesettel kapcsolatos szakértői véleményt 30 napon belül kell elkészíteni, ám az sem kizárt, hogy már a héten kész lesz.

Bodnár pénteken 21 óra körül Nyírbátornál, lakott területen kívül elgázolt egy láthatósági mellényt viselő 34 éves kerékpárost, aki a helyszínen életét vesztette.