Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) financiális okokra hivatkozva kizártnak tartja, hogy jövőre rangos kalapácsvető-sorozatot rendezzen - derült ki a szervezetnek a magyar szövetséghez kedden eljuttatott leveléből.

Pierre Weiss IAAF-főtitkár e-mailjében megköszönte a MASZ szándéknyilatkozatát, melyben a magyarok vállalják a tervezett sorozat egyik viadalának megrendezését, ám az üzenet végén egyértelműen jelzi, a nehéz anyagi helyzet miatt kizárt, hogy 2010-ben megvalósuljon a kezdeményezés.

A Hammer Throw Challenge gondolata rögtön azután merült fel többek között a MASZ vezetőiben, hogy kiderült, a Golden League-t jövőre felváltó Gyémánt Ligában (Diamond League) nem kap helyet a magyar atlétika legsikeresebb szakága. Weiss ezt három okkal magyarázza: a szám népszerűtlenségével, a kalapácsvetéshez szükséges felszerelés hiányával a DL-helyszíneken, illetve azzal, hogy egy két és félórás viadalon belül lehetetlenség három dobószámot lebonyolítani.

"Ez egyszerűen képtelenség, ilyen nincs, olimpiai számról van szó" - háborgott az MTI-nek Gyulai Márton, a MASZ főtitkára a levél tartalmára reagálva. "Harcolni fogunk a kalapácsvető sorozatért. Már felvettük a kapcsolatot más nemzeti szövetségekkel, hogy elérjük a célunkat."

A sportvezető hangsúlyozta, kalapácsvető viadalok természetesen rendeznek a jövő évben is, ám nem mindegy, hogy azok milyen rangúak lesznek. Weiss levelében arra is kitér, hogy a már évek óta megszokott gyalogló, illetve összetett Vk-sorozatok is megszűnnek jövőre.